Térkép - Bermuda

Föld >  Észak-Amerika >  Bermuda

Bermuda

Bermuda egy szigetcsoport az Atlanti-óceánban. Jogilag Nagy-Britannia tengerentúli területe. 150 szigetből és mintegy 200 korallzátonyból áll. A szigetek közül csupán 20 lakott, ezek közül tízet hidak kötnek össze.

Bermudát az európaiak az 1500-as évek elején fedezték fel, néhány forrás alapján valószínűleg 1503-ban. Egészen biztosan ismert volt 1511-ben, amikor Peter Martyr d'Angheira megjelentette Legatio Babylonica című művét. Abban az évben egy spanyol térkép is ábrázolja a szigetet. A sziget felfedezését Juan de Bermúdez spanyol felfedező nevéhez szokás kötni. A szigeteket spanyol és portugál hajók használták élelmiszer és ivóvíz készletük kiegészítésére, de a szellemekről és ördögökről szóló legendák, amit táplált egy rémületes madárhang (legvalószínűbben a bermudai viharmadáré), és a folyamatosan viharos, hajótöréssel fenyegető időjárás (a legtöbb korai látogató ezt tapasztalta), elvette a kedvet állandó település alapításától az Ördögszigeten.

Bermúdez de Oviedo és Gonzalo Fernández de Oviedo 1514-ben vagy 1515-ben hordólerakatot kívánt alapítani a szigeten az áthaladó hajók élelmiszerrel és friss vízzel való ellátására. A rossz időjárás azonban megakadályozta a partraszállást. Néhány évvel később egy Santo Domingóból jövő portugál hajó beékelődött a korallzátony sziklái közé. Legénysége életét mentve a következő négy hónapban új hajótestet épített bermudai cédrusból (Juniperus bermudiana L.) és visszatért eredeti kiindulási helyére. Legvalószínűbb, hogy ők hagyták egy sziklába az R és P betűket és az 1543 évszámot. A betűk valószínűleg a „Rex Portugaliae” kifejezés rövidítése és később pontatlanul kapcsolták őket a spanyolokhoz, amikor elnevezték a Bermuda peremén levő sziklákat.

A következő évszázadokban a szigeteket gyakran látogatták, de nem volt állandó település ott. Amikor Virginiában az első két település tönkrement, Bermudát I. Jakab angol és skót király a Virginia Társaságnak (The Virginia Company) adományozta. 1609-ben egy flottilla futott ki Angliából a Társaság tengernagya, Sir George Somers parancsnoksága alatt, hogy újjáélessze a két évvel korábban alapított Jamestownt Virginiában. A flottillát szétszórta a vihar, a Sea Venture zászlóshajó zátonyra futott Bermudánál, (az esemény belekerült Bermuda címerébe), a túlélők vezetői lettek az új terület birtokosai. (William Shakespeare A vihar című színművét William Strachey beszámolója ihlette.) A szigetet a brit korona nevében birtokba vették, és a Virginia Társaság alapító okmányát kiterjesztették rá. 1615-ben a szigetet egy új társaság, a Somers Isles Company (Somers Isles maradt a gyarmat hivatalos neve sokáig) tulajdonába adták át, amelyet ugyanazok a részvényesek alapítottak, mint a Virginia Társaságot. Bermuda szoros virginiai kapcsolatára emlékeztetnek olyan virginiai helynevek, mint Bermuda City vagy Bermuda Hundred. Bermudán verték az első amerikai brit pénzérméket.

A Sea Venture legtöbb túlélője 1610-ben érkezett Jamestown-ba két bermudai építésű hajón. Köztük volt John Rolfe, aki feleségét és gyermekét Bermudán temette el, de Jamestownban feleségül vette Pocahontast, Powhatan leányát. Rolfe egy személyben tartotta kezében Virginia kezdeti dohányiparát (a gyarmat fő gazdasági tevékenysége a fakitermelés megkezdéséig).

Bermudán a szándékos letelepedés a Plough nevű hajó 1612-es érkezésével kezdődött.

A korlátozott földterület miatt Bermudán mindig nehéz volt a lakosság növelése. A letelepülés első két évszázadában a kiegyensúlyozott bevándorlás miatt a népesség kezelhető nagyságú maradt. Az amerikai forradalom előtt több mint tízezer bermudai emigrált, főleg az amerikai Délre, ahol Nagy-Britannia átvette Spanyolországtól a domináns európai hatalom szerepét. A folyamatos elvándorlás folytatódott a 19. század végéig. Akkoriban a tengerjárás volt az egyetlen tömegeket foglalkoztató gazdasági ág, volt idő, amikor a sziget férfilakosságának egyharmada volt egy időben a tengeren. A föld és erőforrások korlátozottsága vezetett az Újvilág első természetvédelmi törvényéig, 1616-ban és 1620-ban törvénnyel tiltották be bizonyos madarak és fiatal teknősök vadászatát.

1649-ben az angol polgárháború jelentős eseménye volt I. Károly angol király kivégzése Londonban. Ennek hírére kitört a bermudai polgárháború; milícia alapítása lett a vége. Ezt a koronához hű bermudai többség hozta létre és elnyomta a puritánokat és independenseket. Őket azért küldték száműzetésbe Bahamára, mert megtagadták a hűségesküt a királyra.

A 17. században a Somers Isles Company leépítette a hajógyártást, a szigetlakókat földművelésre szorította, mert az nagyobb jövedelmet hozott. De a mezőgazdálkodás csak korlátozott eredményeket hozott. Bermudai cédrusból készült dobozokat használtak a dohány Angliába szállítására. Ezek a dobozok többet értek, mint a bennük levő dohány. A virginiai dohány felülmúlta a bermudait mind mennyiségben, mind minőségben. A Somers Isle Company feloszlatása után a szigetlakók azonnal abbahagyták a mezőgazdálkodást, visszatértek a hajóépítéshez, földjeiken a gyorsan növő bermudai cédrust (Juniperus bermudiana) termesztették. Miután megszerezték a gyakorlati ellenőrzést a Turks-szigetek felett, a bermudaiak kiirtották az ottani erdőket, és sókereskedelembe kezdtek, ami Bermuda gazdaságának sarokköve maradt a következő évszázadban.

A bermudai tengerészek nem csak sókereskedelemmel foglalkoztak. Jelentős volt a bálnavadászat, a brit korona nevében folyó kalózkodás és a kereskedelmi hajózás. A bermudai szlup sebességéről és manőverező képességéről volt ismert. A trafalgari csata után a Pickle nevű bermudai szlup, ami akkor a Brit Királyi Haditengerészet egyik leggyorsabb hajója volt, vitte meg Angliába a győzelem és Nelson halálának hírét. 

Térkép - Bermuda

Latitude / Longitude : 32° 19' 49" N / 64° 44' 24" W | Időzóna : UTC-4:0 / UTC-3 | Valuta : BMD | Telefonkészülék : -440  

Térkép

Google Inc.-Térkép-Bermuda
Google Inc.
Google Föld-Térkép-Bermuda
Google Föld
OpenStreetMap-Térkép-Bermuda
OpenStreetMap
Térkép-Bermuda-large_detailed_road_and_political_map_of_bermuda.jpg
large_detailed_road_...
3232x2252
www.vidiani.com
Térkép-Bermuda-large_detailed_administrative_map_of_bermuda.jpg
large_detailed_admin...
3000x2239
www.vidiani.com
Térkép-Bermuda-bermuda.jpg
bermuda.jpg
2833x2045
www.footiemap.com
Térkép-Bermuda-Bermuda_topographic_map-en.png
Bermuda_topographic_...
2580x1820
upload.wikimedia.org
Térkép-Bermuda-Bermuda_topographic_map-en.png
Bermuda_topographic_...
2580x1820
www.shipdetective.co...
Térkép-Bermuda-Bermuda+map.jpg
Bermuda+map.jpg
1600x1257
1.bp.blogspot.com
Térkép-Bermuda-Bermuda_Political_Map.jpg
Bermuda_Political_Ma...
1348x1132
www.zonu.com
Térkép-Bermuda-bermuda.jpg
bermuda.jpg
1348x1132
www.lib.utexas.edu
Térkép-Bermuda-mapofbermuda.jpg
mapofbermuda.jpg
1348x949
www.phonebookofthewo...
Térkép-Bermuda-1280px-Bermuda_topographic_map-en.png
1280px-Bermuda_topog...
1280x903
upload.wikimedia.org
Térkép-Bermuda-map-bermuda.jpg
map-bermuda.jpg
1250x898
www.geographicguide....
Térkép-Bermuda-Bermuda-Golf-Map.jpg
Bermuda-Golf-Map.jpg
921x1199
www.mappery.com
Térkép-Bermuda-detailed_tourist_map_of_bermuda.jpg
detailed_tourist_map...
1024x753
www.vidiani.com
Térkép-Bermuda-map.jpg
map.jpg
1000x768
www.purelybermuda.co...
Térkép-Bermuda-0619_tra_BERMUDA_map.gif
0619_tra_BERMUDA_map...
900x651
graphics8.nytimes.co...
Térkép-Bermuda-BermudaMap1797.gif
BermudaMap1797.gif
800x599
www.bermuda-online.o...
Térkép-Bermuda-Bermuda-divmap.png
Bermuda-divmap.png
800x597
www.shipdetective.co...
Térkép-Bermuda-Bermuda-divmap.png
Bermuda-divmap.png
800x597
upload.wikimedia.org
Térkép-Bermuda-bermuda-wedding-map.jpg
bermuda-wedding-map....
720x617
www.piergustafson.co...
Térkép-Bermuda-detailed_road_and_tourist_map_of_bermuda.jpg
detailed_road_and_to...
900x416
www.vidiani.com
1 2 3 

Facebook

 mapnall@gmail.com