Térkép - Gibraltár (Gibraltar)

Föld >  Európa >  Gibraltár

Gibraltár (Gibraltar)

Gibraltár egy brit tengerentúli terület, városállam, mely közel fekszik az Ibériai-félsziget legdélibb pontjához, s partjánál van a Gibraltári-szoros. Északon Spanyolországgal határos. A terület régóta fontos terepe a Brit Fegyveres Erőknek és a Brit Királyi Haditengerészetnek.

A terület neve ennek arab megnevezéséből, a Dzsabal Tárikból (جبل طارق – Ţāriq hegye) származik. Ez a földrajzi alakzatra és a berber omajjád tábornokra, Tárik ibn Zijádra utal, aki 711-ben itt partra szállva megkezdte Hispania meghódítását.

Gibraltár szuverenitása a brit–spanyol diplomáciai kapcsolatok egyik legfontosabb kérdése. Jelentőségét nagyrészt fekvésének köszönheti, a Földközi-tenger „kijáratának” ellenőrzése esetenként stratégiai fontosságot kaphat.

1973-tól az Egyesült Királyság révén az Európai Unió része.

1973-tól a terület az Európai Unióhoz tartozik.

2016-ban a brexitről szóló brit népszavazás után spanyol részről ismét felvetették, hogy igényt tartanak Gibraltárra.

2018. november 24-én Spanyolország bejelentette, hogy nem emel vétót az Egyesült Királyság és az Európai Unió között a brexitről kötendő megállapodással szemben, feltéve, hogy Gibraltár vonatkozásában csak Spanyolország előzetes hozzájárulásával kötnek megállapodást.

 

Térkép - Gibraltár (Gibraltar)

Latitude / Longitude : 36° 7' 60" N / 5° 21' 0" W | Időzóna : UTC+1:0 / UTC+2 | Valuta : GIP | Telefonkészülék : 350  

Térkép

Google Inc.-Térkép-Gibraltár
Google Inc.
Google Föld-Térkép-Gibraltár
Google Föld
OpenStreetMap-Térkép-Gibraltár
OpenStreetMap
Térkép-GibraltárGibraltar-detail.jpg
Gibraltar-detail.jpg
1036x1300
freemapviewer.org
Térkép-Gibraltár2020px-Gibraltar_map-en.svg.png
2020px-Gibraltar_map...
2020x3140
freemapviewer.org
Térkép-Gibraltár2000px-Gibraltar-map.svg.png
2000px-Gibraltar-map...
2000x3116
freemapviewer.org
Térkép-Gibraltár-gibraltar-map.png
gibraltar-map.png
2000x3116
www.globalcitymap.co...
Térkép-Gibraltár-gibraltar-map.png
gibraltar-map.png
2000x3116
globalcitymap.com
Térkép-Gibraltár-Gibraltar1.jpg
Gibraltar1.jpg
980x1500
2.bp.blogspot.com
Térkép-Gibraltár-gibraltar.jpg
gibraltar.jpg
1036x1300
planetolog.com
Térkép-Gibraltár-E327DC1ACEA59CBCC1256F2D0047FF1E-Gibraltar.jpg
E327DC1ACEA59CBCC125...
1036x1300
img.static.reliefweb...
Térkép-Gibraltár-detailed_map_of_gibraltar.jpg
detailed_map_of_gibr...
1036x1300
www.vidiani.com
Térkép-Gibraltár-gibr-LMAP-md.png
gibr-LMAP-md.png
965x969
www.operationworld.o...
Térkép-Gibraltár-gibraltar-map.jpg
gibraltar-map.jpg
700x1300
www.planetware.com
Térkép-Gibraltár-Gibraltar-1709-Map.jpg
Gibraltar-1709-Map.j...
1000x846
www.mappery.com
Térkép-Gibraltár-1683_w.gif
1683_w.gif
700x810
www.vacationstogo.co...
Térkép-Gibraltár-88_w.gif
88_w.gif
700x810
www.vacationstogo.co...
Térkép-Gibraltár-GibraltarMap1.jpg
GibraltarMap1.jpg
801x578
www.planretirement.n...
Térkép-Gibraltár-1733-Gibraltar-Map.mediumthumb.jpg
1733-Gibraltar-Map.m...
600x558
mappery.com
Térkép-Gibraltár-gibraltar-map.jpg
gibraltar-map.jpg
486x679
rikpuntnl.files.word...
Térkép-Gibraltár-gibraltar-map.gif
gibraltar-map.gif
580x480
3.bp.blogspot.com
Térkép-Gibraltár-ginew.gif
ginew.gif
793x329
www.worldatlas.com
Térkép-Gibraltár-Gibraltar_map.jpg
Gibraltar_map.jpg
475x479
www.wordtravels.com
Térkép-Gibraltár-gibraltar-map.gif
gibraltar-map.gif
475x479
geology.com
Térkép-Gibraltár-Gibraltar_map.jpg
Gibraltar_map.jpg
475x479
1.bp.blogspot.com
Térkép-Gibraltár-360px-Gibraltar-map.png
360px-Gibraltar-map....
360x560
wikitravel.org
1 2 

Fénykép

Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
Gibraltár
1 

Administrative Subdivision

Város, Falu,...

Repülőtér

Facebook

 mapnall@gmail.com