Térkép - Törökország (Republic of Turkey)

Föld >  Ázsia >  Törökország

Törökország (Republic of Turkey)

Törökország zászlaja
Törökország (törökül , IPA: //) állam, amelynek területe kisebbik részben Európában, nagyobbik részben Ázsia délnyugati részén fekszik. A Fekete-tenger és a Földközi-tenger között elhelyezkedő Anatóliai-félsziget alkotja az ország fő területét. Északról Grúzia, és Örményország, keletről Irán és egy kis részen az Azerbajdzsánhoz tartozó Nahicseván, délről Irak és Szíria, míg nyugatról az Égei-tenger szigetei, Görögország és Bulgária határolja.

Törökország kultúrája az ország különleges, európai-ázsiai fekvésének és történelmének köszönhetően igen változatos, ötvözi a keleti és a nyugati tradíciókat. Földrajzi fekvésének köszönhetően az ország mind politikailag, mind gazdaságilag fontos stratégiai pontnak számít.

Törökország demokratikus, szekuláris, az alkotmánya szerint magát nemzetállamként meghatározó ország, de élnek más kisebbségek is az ország területén. 1923. október 29. óta köztársaság. Politikai rendszerének alapjai Mustafa Kemal Atatürk irányítása alatt az 1920-as és 30-as években szilárdultak meg, az Oszmán Birodalom felbomlása, illetve az első világháború után.

A Törökország szó alapját képező török melléknév/főnév valószínűleg a göktürk vagy köktürk („törökök gyökere”) népcsoport türük szavából származik (i. sz. 8. század), mellyel magukat nevezték. A szó talán a tatárjárás környékén kerülhetett át a magyar nyelvbe, majd az ü hang nyíltabbá vált. A türük szó a török nyelvbe türk formában öröklődött tovább.

A türk szó régi jelentése „erős”. A Törökországot jelölő Türkiye összetétel -iye ragja arab eredetű; jelentése: „tulajdonos” vagy „valamihez kapcsolódó”. A legtöbb nyelvbe a középkori latin Turchia alakból került át, i. sz. 1369 körül.

A Törökország (Türkiye) nevet hivatalosan az 1921-ben készült első török alkotmányban rögzítették először. A köztársaság kikiáltása után az 1924-es alkotmányban is megerősítették.

 
Valuta / Nyelv 
ISO Valuta Szimbólum Significant Figures
TRY Török líra (Turkish lira) 2
ISO Nyelv
AZ Azeri nyelv (Azerbaijani language)
KU Kurd nyelv (Kurdish language)
TR Török nyelv (Turkish language)
Neighbourhood - Ország  

Térkép - Törökország (Republic of Turkey)

Latitude / Longitude : 39° 0' 0" N / 35° 0' 0" E | Időzóna : UTC+2:0 / UTC+3 | Valuta : TRY | Telefonkészülék : 90  

Térkép

OpenStreetMap-Térkép-Törökország
OpenStreetMap
Térkép-Törökország-high_resolution_detailed_road_and_political_map_of_turkey.jpg
high_resolution_deta...
6238x4285
www.vidiani.com
Térkép-Törökország-high_resolution_detailed_road_map_of_turkey.jpg
high_resolution_deta...
6800x3560
www.vidiani.com
Térkép-Törökország-jeoloji.jpg
jeoloji.jpg
4961x2677
pasinex.com
Térkép-Törökország-Turkey_map.jpg
Turkey_map.jpg
3037x2080
map.vbgood.com
Térkép-Törökország-Turkey_map_modern.png
Turkey_map_modern.pn...
2200x2200
upload.wikimedia.org
Térkép-Törökország-Turkey_regions_map.png
Turkey_regions_map.p...
3008x1500
wikitravel.org
Térkép-Törökország-Turkey_regions_map.png
Turkey_regions_map.p...
3008x1500
upload.wikimedia.org
Térkép-Törökország-karte-4-591.gif
karte-4-591.gif
2300x1242
www.welt-atlas.de
Térkép-Törökország-turkey_map.jpg
turkey_map.jpg
1987x1251
www.lib.utexas.edu
Térkép-Törökország-political-map-of-Turkey.gif
political-map-of-Tur...
1800x996
www.ezilon.com
Térkép-Törökország-turkey-syria-lebanon-cyprus-map-1949.jpg
turkey-syria-lebanon...
1580x1104
www.philatelicdataba...
Térkép-Törökország-Turkish-physical-map.gif
Turkish-physical-map...
1800x960
www.ezilon.com
Térkép-Törökország-turkey_map_modern2.jpg
turkey_map_modern2.j...
1899x898
icanshoot.files.word...
Térkép-Törökország-Turkey_map_modern2.PNG
Turkey_map_modern2.P...
1899x898
upload.wikimedia.org
Térkép-Törökország-turkey-road-map.gif
turkey-road-map.gif
1800x938
www.globalcitymap.co...
Térkép-Törökország-road-map-of-Turkey.gif
road-map-of-Turkey.g...
1800x938
www.ezilon.com
Térkép-Törökország-turkey-map-0.jpg
turkey-map-0.jpg
1932x846
www.orangesmile.com
Térkép-Törökország-Turkey-Map-2.jpg
Turkey-Map-2.jpg
1932x846
mappery.com
Térkép-Törökország-turkey-map.gif
turkey-map.gif
1680x922
www.photos4travel.co...
Térkép-Törökország-turkey_rel_1969.jpg
turkey_rel_1969.jpg
1444x932
www.lib.utexas.edu
1 2 3 4 5 

Facebook

 mapnall@gmail.com