Térkép - Alabama

Alabama
Alabama (IPA: [æləˈbæmə] ) az Egyesült Államok déli államai közé tartozik.

Az amerikai polgárháborútól a második világháborúig – a többi déli államhoz hasonlóan – Alabama komoly gazdasági nehézségekkel küzdött, részben a mezőgazdaságtól való függés miatt.

A fehér vidéki kisebbség uralta a törvényhozást egészen az 1960-as évekig, a városi és a fekete népesség alulreprezentált volt. A második világháborút követően Alabama jelentős fejlesztéseken ment keresztül. A gazdasági életben korábban meghatározó mezőgazdaság mellett felfejlődött a nehézipar, az ásványkitermelés, a csúcstechnológiák használata és az ipari fejlesztéseket biztosító oktatási rendszer. Az állam ma részt vesz az űrprogramban és jellemzője lett néhány nehézipari ágazat is, mint például az autógyártás, a bányászat és az acélgyártás. Fejlett oktatási és egészségügyi programokat dolgoztak ki, amelyek megvalósítása nyújthat kellő alapot a további fejlődéshez.

Alabama beceneve „Aranyküllő állam” („Yellowhammer State”), amely egyúttal az állam madara is. Alabama úgy is ismert mint „Heart of Dixie” azaz a Dél szíve. Az állam fája a mocsári fenyő (pinus palustris), a virága a kamélia. Fővárosa Montgomery, legnagyobb városa lakosságát tekintve Birmingham, területét számítva pedig Huntsville míg legöregebb városa Mobile.

Az „alabama” szó eredetileg egy muszkogi törzs neve, amely a Coosa és Tallapoosa-folyó összefolyásánál az Alabama-folyó felső szakaszán élt. Innen kapta az állam és a folyó a nevét. Alabama nyelven az Alabama személy Albaamo (különböző dialektusokban Albaama vagy Albàamo), ennek többes száma az Alabama személyek írása Albaamaha. Az alabama szó valószínűleg a csaktó nyelvből származhatott s csak később vette át ezt a nevet az Alabama törzs saját magára. A név irásmódja a különböző forrásokban jelentősen eltér. A nevet először Hernando de Soto három 1540-es Garcilasso de la Vegával közös expedíciója leírásban említik, az Alibamo formát használva, míg Elvas lovagja és Rodrigo Ranjel az Alibamu és a Limamu szavakat használja. 1702 körül a franciák a törzset Alibamon néven ismerik és a francia térképen az Alabama-folyó beazonosítható a ”Rivière des Alibamons”-al.

Más helyesírások szerint: Alibamu, Alabamo, Albama, Alebamon, Alibama, Alibamou, Alabamu, and Allibamou. Annak ellenére, hogy az Alabama szó eredete nyilvánvaló, a törzs nevének jelentése nem ennyire egyértelmű. Egy cikk a Jacksonville Republican 1842. július 27-i számában a név jelentését úgy magyarázza, hogy „Itt mi pihenünk.” Ez az értelmezés népszerűvé vált, noha egyetlen muszkogi nyelvi szakértő sem osztja ezt a véleményt. Általánosan elfogadott, hogy az „alba” szó a csaktó nyelvből ered és jelentése növény vagy gaz. Az „amo” szó jelentése levágni, megnyírni, vagy gyűjteni. Ez eredményezhette azt a fordítást, hogy „gyógynövénygyűjtők” ("herb gatherers"), amely arra utalhat, hogy kitisztítani a földet ültetéshez vagy gyógynövények gyűjtése.

 
Térkép - Alabama
Térkép
Google LLC - Térkép - Alabama
Google LLC
Google Föld - Térkép - Alabama
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Alabama
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Alabama
OpenStreetMap
1876_Map_of_Alabama_...
4920x6189
upload.wikimedia.org
1833_Map_of_Alabama_...
3542x4653
upload.wikimedia.org
Alabama.jpg
2160x4036
railroadfan.com
Alabama-political-ma...
2378x3309
www.yellowmaps.com
Alabama-elevation-ma...
2378x3309
www.yellowmaps.com
alabama1915.jpg
2144x3271
www.usgwarchives.net
1848_Map_of_Alabama_...
2267x2876
upload.wikimedia.org
house_dist.jpg
1839x3052
alabamamaps.ua.edu
Alabama-printable-ma...
1641x2749
www.yellowmaps.com
AlabamaMap_1850.jpg
1870x2339
api.ning.com
1850alstate.jpg
1870x2339
www.usgwarchives.net
ptac_area_map.png
1573x2764
al-ptac.org
Alabama-Road-Map.gif
1540x2484
mappery.com
Alabama-Road-Map.gif
1540x2484
www.mappery.com
alabama-county-map.g...
1412x2484
www.ezilon.com
Map_of_Alabama_NA.pn...
2122x1640
upload.wikimedia.org
alabama-physical-map...
1412x2427
www.ezilon.com
alabama-map.jpg
1170x1875
www.alabama-map.org
Mapa-Topografico-de-...
1450x1274
mapas.owje.com
Alexander-City-Map.j...
1450x1274
mappery.com
Ország - Amerikai Egyesült Államok
Az Amerikai Egyesült Államok zászlaja
Az Amerikai Egyesült Államok, gyakran Egyesült Államok, a köznyelvben egyszerűen Amerika (angolul: United States of America, United States, USA, kiejtés: //) független szövetségi köztársaság, amely ötven tagállamot és egy szövetségi kerületet foglal magában. Az ország Észak-Amerika középső részén terül el, ahol negyvennyolc állama és a fővárosi kerülete fekszik a Csendes- és az Atlanti-óceán között, északról Kanada és délről Mexikó által határolva. Alaszka állam a kontinens északnyugati részén található Kanada és a Bering-szoroson keresztül Oroszország között, míg Hawaii állam egy szigetcsoport a Csendes-óceán közepén. Az Egyesült Államok birtokol még ezen kívül társult államokat, tengerentúli területeket és van egy bérelt területe is.

9,83 millió négyzetkilométeres területével és lakosságával az Egyesült Államok a világ harmadik legnagyobb és harmadik legnépesebb állama. Az Egyesült Államokban él a világ nemzetileg és kulturálisan egyik legsokszínűbb társadalma a rengeteg bevándorlónak köszönhetően. Gazdasága a Föld országai közül kiemelkedő, a világ GDP-jének mintegy ötöde.
Térkép - Amerikai Egyesült Államok1181px-United_States_in_North_America_%28relief%29_%28%2Bterritories%29_%28-mini_map%29.svg.png
1181px-United_States...
1181x1185
freemapviewer.org
Térkép - Amerikai Egyesült ÁllamokMap-USA-Regions01.png
Map-USA-Regions01.pn...
1500x1246
freemapviewer.org
Térkép - Amerikai Egyesült ÁllamokLandsat_18.gif
Landsat_18.gif
2143x1437
freemapviewer.org
Térkép - Amerikai Egyesült Államokunited_states.jpg
united_states.jpg
1502x1986
freemapviewer.org
Térkép - Amerikai Egyesült ÁllamokUSATopographicalMap.jpg
USATopographicalMap....
3199x2107
freemapviewer.org
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
USD Amerikai dollár (United States dollar) $ 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
FR Francia nyelv (French language)
ES Spanyol nyelv (Spanish language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Kanada 
  •  Kuba 
  •  Mexikó