Térkép - Diocletianus termái (Terme di Diocleziano)

Diocletianus termái (Terme di Diocleziano)
Diocletianus termái az ókori Róma városának és egyben a Római Birodalomnak a legnagyobb közfürdője volt. Mintegy 13 hektár területen csupán nyolc év alatt, 298 és 306 között épült a Viminalis, Róma hét dombja közül a legkisebb északkeleti platóján. Építését Maximianus kezdeményezte társcsászára, Diocletianus tiszteletére, majd mindkettőjük lemondása után Constantius uralkodása idején adták át. Nagyságra területileg körülbelül megfelelt Caracalla termáinak, de belső kiépítettsége, épületeinek mérete miatt Thébai Olümpiodórosz szerint kétszer annyi ember, mintegy 3000 fürdőző használhatta egyszerre.

A fürdőkomplexum 597-ig maradt használatban, akkor a nyugati gótok Róma ostroma során lerombolták a vizet hozó vezetékeit és többé már nem is állították helyre. A középkorban építőanyag-forrásként, kőbányaként használták, majd főleg a 16. század folyamán nagyarányú átalakításokat végeztek a területén. Raktárakat alakítottak ki, majd Michelangelo tervei alapján az egykori frigidariumban megépítették a Santa Maria degli Angeli e dei Martiri-templomot.

A tervszerű ásatások a 20. század elején kezdődtek el és két évtizeden át tartottak. 1890-ben itt helyezték el az akkor alapított Museo Nazionale Romano gyűjteményének egy részét, az épületcsoport egy része jelenleg is múzeumként működik.

Az épületek maradványai, a fürdő körvonalai a 21. században is meghatározzák a terület városképét. A központi helyzetű Santa Maria degli Angeli e dei Martiri-templommal szemben, az egykori exedra helyén jött létre a csaknem teljes félkör alakú Piazza della Repubblica, hűen követve az egykori római épület alapvonalait. A komplexum nyugati (az alaprajzon bal alsó) sarkán létezett kör alakú épületben hozták létre a középkorban a San Bernardo alle Terme-templomot. Ez ma több utcányi távolságban van a fürdő maradványainak központi részétől. Ennek az épületnek a keleti megfelelője a Via del Viminale utcában ékelődik be a mai lakóépületek közé.

 
Térkép - Diocletianus termái (Terme di Diocleziano)
Ország - Olaszország
Olaszország zászlaja
Olaszország (hivatalosan Olasz Köztársaság; olaszul Italia, hivatalosan Repubblica Italiana) független ország Dél-Európában, amely magába foglalja a Pó folyó völgyét, az Appennini-félszigetet és a Földközi-tenger két legnagyobb szigetét, Szicíliát és Szardíniát illetve számos kisebb szigetet. Északnyugatról Franciaország, északról Svájc és Ausztria, északkeletről Szlovénia, keletről az Adriai-tenger, délről a Jón- és a Földközi-tenger, nyugatról pedig a Tirrén- és a Ligur-tenger határolja. Területén található két enklávé, San Marino és a Vatikán, de Olaszországnak exklávéja is van, méghozzá Svájcban Campione d’Italia néven.

Az olaszok saját országukat e neveken említik: lo Stivale (a Csizma), il Belpaese (a Szépország) vagy la Penisola (a Félsziget).
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
EUR Euró (Euro) € 2
ISO Nyelv
FR Francia nyelv (French language)
CA Katalán nyelv (Catalan language)
CO Korzikai nyelv (Corsican language)
DE Német nyelv (German language)
IT Olasz nyelv (Italian language)
SL Szlovén nyelv (Slovene language)
SC Szárd nyelv (Sardinian language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Ausztria 
  •  Franciaország 
  •  San Marino 
  •  Svájc 
  •  Szlovénia 
  •  Vatikán