Térkép - Dánia (Kingdom of Denmark)

Dánia (Kingdom of Denmark)
Dánia zászlaja
Dánia, vagy hivatalos nevén a Dán Királyság , egy skandináv ország Észak-Európában. Az ország a Jylland félszigeten, valamint több mint 400 kisebb-nagyobb szigeten (melyek közülük csak 76 lakott) fekszik az Északi- és a Balti-tengeren. Szárazföldi határa délen Németországgal, míg tengeri határokon keresztül északon Norvégiával, keleten pedig Svédországgal van. A Dán Királyság magába foglalja az Atlanti-óceánon található két autonóm területet, Grönlandot és a Feröer-szigeteket. A Hans-sziget révén határos Kanadával. Dánia területe négyzetkilométer, amivel a világ 133. és az Európai Unió 22. legnagyobb országa, egyúttal Észak-Európa legkisebb állama. Dánia a világ egyik legrégebbi királyságaként, 1849. június 5-e óta számít alkotmányos monarchiának és parlamentáris demokráciának, felváltva ezzel az abszolút monarchia rendszerét. Jelenlegi uralkodója és államfője II. Margit királynő. A kormány és a nemzeti parlament, azaz a Folketing, az ország fővárosában, egyben legnagyobb városában, Koppenhágában (dánul: København) ülésezik, ami egyben a legfontosabb kereskedelmi központja Dániának. További nagyobb településnek számít még Aarhus, Odense, Aalborg és Esbjerg is.

Az ország 1973 óta tagja az Európai Uniónak és a schengeni övezetnek, valamint a NATO, az Északi Tanácsnak, az OECD, az EBESZ és az ENSZ tagja is. Az ország lakossága részesül a skandináv szociális rendszerből, amely finanszírozza az állampolgárai számára a társadalombiztosítást, az egészségügyi szolgáltatásokat és az oktatást. A skandináv országokhoz hasonlóan Dánia is előkelő helyet foglal el számos nemzetközi felmérésben, amely az oktatást, az emberi fejlettséget, a szabadságjogokat és az egyenlőséget is érinti. A jövedelmi egyenlőség tekintetében az első helyet foglalja el, továbbá itt az egyik legmagasabb az egy főre jutó jövedelem a világon, valamint gyakran rangsorolják úgy, mint a világ legboldogabb országa. Egy 2008-as felmérés alapján Új-Zéland mellett itt a legkisebb a korrupció a világon.

* Lásd még: a Dánia földrajza, valamint a Grönland- és a Feröer-szigetek földrajza cikkeket

Dánia Észak-Európában, a Jylland félszigeten és további 443 szigeten terül el, amelyek közül mindössze 76 lakott. A három legnagyobb szigetet Sjælland, Fyn és Bornholm jelentik. A kisebb-nagyobb szigetek túlnyomó részt a Balti-tengerben találhatók, míg a nyugati, Északi-tengeri partszakasz szigetektől mentesebb vízterület. A nagyobb szigeteket hidak kötik össze a szárazfölddel, ilyen például a Svédországot a Sjælland szigettel az Öresund tengerszoroson át összekötő Øresund híd. A hidakon kívül a szigetek között kompok vagy kisrepülőgépek is biztosítják az összeköttetést. Az ország szárazföldön csak Németországgal határos 68 kilométer hosszan, szomszédos országának sorolják még a tőle északkeletre lévő Svédországot és a tőle északra fekvő Norvégiát.

Az ország nagyrészt sík terület, jelentősebb kiemelkedések nélkül. Legmagasabb pontja az Yding Skovhøj (172,54 m), legmagasabb természetes kiemelkedése a Møllehøj (170,86 m), az átlagos tengerszint feletti magasság 31 m. A dán fennhatóság alá tartozó Grönland legmagasabb pontja a 3700 m magas Gunnbjorn-hegy. Legmélyebb pontja (Lammefjord) 7 méterrel fekszik a tenger szintje alatt. A vízfelület nagysága 700 km², az ország területének 1,62%-a.

 
Valuta / Nyelv 
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
DKK Dán korona (Danish krone) kr 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
DA Dán nyelv (Danish language)
FO Feröeri nyelv (Faroese language)
DE Német nyelv (German language)
Neighbourhood - Ország  
Térkép - Dánia (Kingdom of Denmark)
Térkép
Google LLC - Térkép - Dánia
Google LLC
Google Föld - Térkép - Dánia
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Dánia
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Dánia
OpenStreetMap
denmark-map-full.gif
3239x2379
www.1483online.com
Denmark_regions_map1...
2371x2191
wikitravel.org
Scandanavia3-map-upd...
2341x1641
walkingadventures.co...
denmark.jpg
1726x2105
www.footiemap.com
Denmark_1921.jpg
1533x2163
upload.wikimedia.org
denmark_1921.jpg
1533x2163
images.nationmaster....
Denmark-physical-map...
1412x2000
www.ezilon.com
Denmark-political-ma...
1412x1995
www.ezilon.com
denmark-road-map.gif
1386x1970
globalcitymap.com
Denmark-road-map.gif
1386x1970
www.ezilon.com
road_map_of_denmark....
1539x1359
www.vidiani.com
denmark_pol99.jpg
1406x1154
www.lib.utexas.edu
administrative_map_o...
1406x1154
www.vidiani.com
denmark_rel99.jpg
1376x1102
www.lib.utexas.edu
relief_and_administr...
1376x1102
www.vidiani.com
Dan
1050x1397
3.bp.blogspot.com
map_of_denmark_road....
1050x1397
3.bp.blogspot.com
detailed_road_map_of...
1050x1397
www.vidiani.com
denmark_pol81.jpg
1275x1036
www.lib.utexas.edu
denmark_pol81.jpg
1275x1036
images.nationmaster....
Administrative Subdivision
Ország, State, Region,...