Térkép - Jura kanton (Canton de Jura)

Jura kanton (Canton de Jura)
Jura köztársaság és kanton vagy Jura kanton (franciául République et Canton du Jura) Svájc egyik kantonja. Az ország 26 kantonja közül az 1979-ben alapított Jura a legfiatalabb. Svájc északnyugati részén helyezkedik el, székhelye Delémont. Hivatalos nyelve a francia. Lakosainak száma 2012-ben 70 942 volt.

A mai kanton területének legnagyobb részét Burgundia királya 999-ben a bázeli püspöknek adományozta. A püspökség több mint 800 éven át önálló fejedelemség volt a Német-római Birodalom keretein belül. A vesztfáliai béke után a Jura a szomszédos Svájci Konföderációval ápolt szoros kapcsolatokat. A napóleoni háborúk utáni bécsi béke (1815) értelmében a régiót Bern kantonhoz csatolták, ami nagy felzúdulást okozott a francia nyelvű és katolikus vallású lakosok körében, mert a berniek többnyire németül beszélő protestánsok voltak.

A második világháború után mozgalom indult a Berntől való elszakadásra. Hosszú, sokszor erőszakos küzdelem (mely során a Les Béliers ifjúsági szervezet gyújtogatott is) után 1977-ben fogadták el a Jura alkotmányát. 1978-ban országos népszavazást tartottak, a következő évben pedig Jura kanton teljes jogú tagként csatlakozott a Svájci Államszövetséghez. Függetlenségét minden évben június 23-án ünnepli. A régió franciául beszélő, de protestáns vallású lakossága azonban az elszakadás ellen szavazott és a Berni kanton része maradt (ún. Berni Jura). A döntést az is befolyásolhatta, hogy Bern gazdaságilag jobb helyzetben van és itt található az államszövetség központja is. 1994 óta azonban újra felmerült a régió egyesítése, 2004-ben egy szövetségi bizottság is javasolta Berni Jurának a kantonhoz való csatolását.

A független kanton a Jura köztársaság és kanton nevet vette fel. A köztársaság szó szerepel még Ticino, Genf és Neuchâtel nevében is.

 
Térkép - Jura kanton (Canton de Jura)
Térkép
Google Föld - Térkép - Jura kanton
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Jura kanton
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Jura kanton
OpenStreetMap
Térkép - Jura kanton - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Jura kanton - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Jura kanton - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Jura kanton - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Jura kanton - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Jura kanton - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Jura kanton - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Jura kanton - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Jura kanton - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Svájc
Svájc zászlaja
Svájc, hivatalos nevén Svájci Konföderáció, Svájci Államszövetség, Svájci Esküszövetség (,rétorománul: Svizra vagy Confederaziun svizra) tengerparttal nem rendelkező, kantonokból (tartományokból) álló szövetségi köztársaság Közép-Európában. Szomszédai Németország, Franciaország, Olaszország, Ausztria és Liechtenstein. Erős hagyományai vannak a politikai és katonai semlegesség terén, de a nemzetközi együttműködés terén is, mivel számos nemzetközi szervezet székhelye. Gazdasági kapcsolatban áll Liechtensteinnel, továbbá közös valutát (svájci frank) is használ vele. Érdekesség az országról, hogy (de facto) fővárosa Bern, legnagyobb városa Zürich, viszont a főváros csak a 4. helyen helyezkedik el az ország legnépesebb városai közül Zürich, Genf és Bázel mögött.

Térkép - Svájcswitzerland_trans-2000.jpg
switzerland_trans-20...
2076x2096
freemapviewer.org
Térkép - Svájcimage.jpg
image.jpg
1396x1470
freemapviewer.org
Térkép - SvájcSatellite_image_of_Switzerland_in_September_2002.jpg
Satellite_image_of_S...
1410x904
freemapviewer.org
Térkép - Svájcimage.jpg
image.jpg
1398x1469
freemapviewer.org
Térkép - SvájcCH_revenu_cantonal_total_2007.png
CH_revenu_cantonal_t...
4088x2892
freemapviewer.org
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
CHF Svájci frank (Swiss franc) Fr 2
ISO Nyelv
FR Francia nyelv (French language)
DE Német nyelv (German language)
IT Olasz nyelv (Italian language)
RM Romans nyelv (Romansh language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Ausztria 
  •  Franciaország 
  •  Liechtenstein 
  •  Németország 
  •  Olaszország 
Administrative Subdivision
Ország, State, Region,...