Térkép - Kanagava prefektúra (Kanagawa)

Kanagava prefektúra (Kanagawa)
Kanagava prefektúra (神奈川県) Japánban, Kantó régió déli részén található prefektúra. Fővárosa Jokohama.

A prefektúrában található néhány a dzsómon korból származó régészeti lelet. Nagyjából 3000 évvel ezelőtt kitört a Hakone hegy, aminek következtében a prefektúra nyugati részén létrejött az Asi tó.

Az 5. század után a Jamato-dinasztia uralkodott ezen a területen. Az ókorban nagyon ritkán lakták ezt a területet.

A közép-Szagamiban található Kamakura volt japán fővárosa a Kamakura-korban.

A középkori japánban Kanagava Szagami és Muszasi tartományok része volt.

Az Edo-korban Szagami tartomány nyugati részét az Odavara kastély daimjója kormányozta, míg a keleti rész közvetlenül a Tokugava sógunátus alá tartozott Edóban.

Matthew Perry ezredes Kanagavában kötött ki, és írta alá 1853-ban, és 1854-ben a Kanagavai megállapodást, hogy Amerika felé megnyissák a kikötőiket. Jokohamát, a Tokiói-öböl legnagyobb mélyvízi kikötőjét több éves külföldi nyomás után 1859-ben megnyitották a világ felé, amiből végül japán legnagyobb kereskedési kikötőjévé fejlődött. A közeli Jokoszukában, ami az öböl torkolatához közelebb fekszik hadikikötővé fejlődött, és jelenleg is az Amerikai Egyesült Államok 7. flottájának főhadiszállásaként, és a Japán Tengerészeti Véderő főhadiszállásaként szolgál. A Meidzsi-kor után sok külföldi telepedett le Jokohamában. A Meidzsi kormány építette japán első vasútját 1872-ben, Sinbasitól Jokohamáig.

Az 1923-as nagy Kantói földrengés epicentruma mélyen a Szagami öbölben lévő Izu Ósima sziget alatt volt. A pusztítása kiterjedt Tokióra, Jokohamára, Csiba prefektúrára, Kanagavára, és Sizuoka prefektúrára, és hatalmas pusztításokat végzett a Kantó régióban. A tenger 400 métert hátrált Manazuru partjától, és hatalmas erővel özönlött vissza elárasztva a Micusi szigetet. Kamakurában az áldozatok száma meghaladta a kétezret.

Jokohama, Kavaszaki, és több nagyobb város súlyos károkat szenvedett az 1945-ös amerikai bombázás során, több ezer áldozatot követelve. A háború után Douglas MacArthus tábornok, a japán megszállás vezetője Kanagavában kötött ki mielőtt tovább ment volna. Még a mai napig maradtak amerikai katonai bázisok Kanagavában.

1945-ben Kanagava volt a 15. legnépesebb prefektúra, nagyjából 1,9 millió lakossal. A háború után gyors urbanizálódás ment végbe. 2014 szeptember 1-i adatok szerint a népesség nagyjából 9,1 millió. Kanagava lett a 2. legnépesebb prefektúra 2006-ban. 
Térkép - Kanagava prefektúra (Kanagawa)
Térkép
7203292980_c95109a28...
3448x2439
farm9.staticflickr.c...
TxAjJ3a.jpg
1820x2572
i.imgur.com
JP_Kanagawa_Prefectu...
1066x688
wikitravel.org
b_14_kanagawa_800p.g...
800x690
www.sekaichizu.jp
Natural%252Bradiatio...
770x715
1.bp.blogspot.com
map_kanagawa.png
569x844
www.jalan.net
800px-JP_Kanagawa_Pr...
800x516
wikitravel.org
Japan_perfectures_2....
642x567
goodhealth.freeserve...
kanazawa-map-created...
600x600
tokyotombaker.files....
Japan_Prefectures.jp...
522x669
www.techmanage.net
Kanagawa_prefecture_...
640x480
www.geocities.ws
b_14_kanagawa_500n.g...
500x430
www.sekaichizu.jp
map-k32-hakone.PNG
350x600
www.travel-around-ja...
5433689862_d556981bb...
332x500
farm6.staticflickr.c...
map2-2.gif
409x402
www.nise.go.jp
Yokohoma_Japan_map.j...
450x351
goodhealth.freeserve...
kanagawamap.gif
422x349
web-japan.org
map-k32-yokohama-rai...
300x400
www.travel-around-ja...
Map-Narita-Tokyo-Hak...
400x269
4.bp.blogspot.com
map-k32-kanagawa-pre...
300x300
www.travel-around-ja...
Ország - Japán
Japán zászlaja
Japán (, átírással: Nippon vagy Nihon, hivatalosan: 日本国, átírással: Nippon-koku vagy Nihon-koku, vagyis Japán Állam) szigetország Kelet-Ázsiában. Nyugaton a Japán-tenger, északon az Ohotszki-tenger, keleten a Csendes-óceán és délen a Kelet-kínai-tenger mossa partjait. A 6852 szigetéből az öt legnagyobb Honsú, Hokkaidó, Kjúsú, Sikoku és Okinava, melyek az ország területének 97%-át adják. Az ország 47 prefektúrára oszlik, a legészakibb Hokkaidó, a legdélibb pedig Okinava. Népessége 2015-ben 127 millió fő volt. Fővárosa és legnagyobb városa Tokió, melynek lakossága 13 millió. Az agglomerációt is beleszámítva a világ legnépesebb várostömörülésének számít, összesen 38 millió lakossal. A fővároson kívül még tizenegy milliós nagyváros található Japánban. A népesség 98,5%-a japán nemzetiségű, a lakosság túlnyomó része városokban él.

Régészeti kutatások szerint a felső paleolitikumban a szigeteket már lakták. A 12. századtól 1868-ig sógunok uralták az országot, a császár nevében. A 17. században elzárkózott a külvilágtól, mely 1854-ig, a kanagavai egyezmény aláírásáig tartott. 1868-ban létrejött a Japán Birodalom, mely agresszív terjeszkedésbe kezdett a régióban, melynek végül a második világháborúban elszenvedett vereségük vetett véget. 1947 óta alkotmányos monarchia, uralkodója, a tennó mára a világ egyetlen császára.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
JPY Japán jen (Japanese yen) Â¥ 0
ISO Nyelv
JA Japán nyelv (Japanese language)
Neighbourhood - Ország