Dán korona

Dán korona
kr
A dán korona (, tsz. kroner) Dánia és vele együtt az autonóm Grönland hivatalos fizetőeszköze.

A Feröer-szigeteken dán érméket is használnak, de a bankjegyeket feröeri motívumokkal díszítik. A feröeri korona azonban hivatalosan nem külön pénznem.

A koronát 1873-ban vezették be (a korábbi rigsdalert, birodalmi tallért váltotta fel 2:1 arányban), a Skandináv Monetáris Unió részeként, melynek alapító tagjaihoz (Dánia és Svédország) Norvégia két évvel később csatlakozott. Az unió első világháborút követő felbomlásakor mindhárom ország megtartotta az addig használt nevet az immár önálló pénznemeik számára.

A második világháború alatt a német birodalmi márkához kötötték. A háború után 24 korona ért 1 angol fontot és 4,8 korona 1 amerikai dollárt. Bretton Woods-i rendszer bevezetésével 1949-ben, leértékelődött 6,91-es dollárarányra. Az 1967-es nagyobb leértékelés következtében 7,5 korona = 1 dollár és 18 korona = 1 font.

Dánia a maastrichti szerződéshez kiharcolt egy záradékot, amely szerint nem kellett bevezetnie az eurót, amikor 1999-ben 12 másik tagállamban ez megtörtént. A 2000-es népszavazáson a választók elvetették az euró bevezetését, ennek ellenére a kormány máig sem tett le erről.

A koronaérméket és bankjegyeket a Dán Nemzeti Bank bocsátja ki.

2008. október 1-jén kivonták a 25 ørés érmét. 2009-2011 között új bankjegysorozatot bocsátottak ki.

A nemzeti bank bejelentette, hogy kiszervezi az érmék és bankjegyek előállítását a csökkenő keresletre való tekintettel, ugyanis a dán korona érméi és bankjegyei egyre kevésbé használják, helyette bankkártyákkal bonyolódnak a tranzakciók.

Ország
  • Dánia
    Dánia, vagy hivatalos nevén a Dán Királyság , egy skandináv ország Észak-Európában. Az ország a Jylland félszigeten, valamint több mint 400 kisebb-nagyobb szigeten (melyek közülük csak 76 lakott) fekszik az Északi- és a Balti-tengeren. Szárazföldi határa délen Németországgal, míg tengeri határokon keresztül északon Norvégiával, keleten pedig Svédországgal van. A Dán Királyság magába foglalja az Atlanti-óceánon található két autonóm területet, Grönlandot és a Feröer-szigeteket. A Hans-sziget révén határos Kanadával. Dánia területe négyzetkilométer, amivel a világ 133. és az Európai Unió 22. legnagyobb országa, egyúttal Észak-Európa legkisebb állama. Dánia a világ egyik legrégebbi királyságaként, 1849. június 5-e óta számít alkotmányos monarchiának és parlamentáris demokráciának, felváltva ezzel az abszolút monarchia rendszerét. Jelenlegi uralkodója és államfője II. Margit királynő. A kormány és a nemzeti parlament, azaz a Folketing, az ország fővárosában, egyben legnagyobb városában, Koppenhágában (dánul: København) ülésezik, ami egyben a legfontosabb kereskedelmi központja Dániának. További nagyobb településnek számít még Aarhus, Odense, Aalborg és Esbjerg is.

    Az ország 1973 óta tagja az Európai Uniónak és a schengeni övezetnek, valamint a NATO, az Északi Tanácsnak, az OECD, az EBESZ és az ENSZ tagja is. Az ország lakossága részesül a skandináv szociális rendszerből, amely finanszírozza az állampolgárai számára a társadalombiztosítást, az egészségügyi szolgáltatásokat és az oktatást. A skandináv országokhoz hasonlóan Dánia is előkelő helyet foglal el számos nemzetközi felmérésben, amely az oktatást, az emberi fejlettséget, a szabadságjogokat és az egyenlőséget is érinti. A jövedelmi egyenlőség tekintetében az első helyet foglalja el, továbbá itt az egyik legmagasabb az egy főre jutó jövedelem a világon, valamint gyakran rangsorolják úgy, mint a világ legboldogabb országa. Egy 2008-as felmérés alapján Új-Zéland mellett itt a legkisebb a korrupció a világon.
  • Feröer
    Feröer (más néven Feröer szigetek;, ) vulkáni eredetű szigetcsoport az Atlanti-óceán északi részén, nagyjából félúton Norvégia, Skócia és Izland között. Neve magyarul Juh-szigeteket jelent.

    Feröer a középkor óta lakott, a Dán Királysághoz tartozik, de 1948 óta széles körű autonómiával rendelkezik. Parlamentje, a Løgting az egyik legrégebbi a világon, emellett két képviselőt delegál a dán parlamentbe is. Dániával ellentétben nem tagja az Európai Uniónak. Az Északi Tanács keretei között együttműködik a skandináv államokkal, és különösen szoros kapcsolatokat ápol Izlanddal, Grönlanddal és Shetlanddal.
  • Grönland
    Grönland (grönlandiul Kalaallit Nunaat, a. m. „Emberek országa”) a Föld legnagyobb szigete, a világ negyedik legnagyobb közigazgatási egysége terület szerint.

    Földrajzilag Észak-Amerikához, politikailag a dán fennhatóság miatt Európához tartozik, bár Európától, illetve Izlandtól csak a Dánia-szoros választja el. 1973 és 1984 között része volt az Európai Közösségnek, de egy 1982-es népszavazás után 1985. január 1-jén kilépett. A grönlandiak ennek ellenére továbbra is európai állampolgároknak minősülnek, azonban az európai választásokon nincs szavazati joguk.