- Irán zászlaja

 >  Irán zászlaja

Irán zászlaja

Az iráni iszlamista forradalom egyik következménye az volt, hogy a vízszintes trikolórt vallási szimbólumokkal egészítették ki. A zászló közepén látható embléma arab betűkből áll, négy félhold alakú és egy egyenes vonalkából tevődik össze.

Az embléma öt része az iszlám öt alapelvére utal, és együtt az Allah (Isten) szót alkotják.

Ugyanezeknek az elemeknek más kombinációjával a Könyv (Korán) szót, vagy a Kard szót (az erő és a szolidaritás szimbóluma) kapjuk, illetve az ábra jelentése a lélek növekedését, a bálványimádás teljes elutasítását, minden hatalom és felettes hatalom tagadását és az egységes társadalomra való törekvést is magába foglalja.

Az embléma szimmetriája az egyensúlyra, a kiegyensúlyozottságra utal.

Az Allah akbar („Isten nagyobb”) szavak erőteljesen stilizált kúfi írásjelekkel huszonkétszer jelennek meg a zászlón 1357 bahman havának 22. napja (1979.

 
Irán zászlaja

Ország - Irán

Irán (perzsául ایران), hivatalos nevén az Iráni Iszlám Köztársaság (perzsául: جمهوری اسلامی ایران), régebbi elnevezéssel Perzsia közel-keleti ország Délnyugat-Ázsiában. Az Egyesült Nemzetek Szervezete, az OPEC, az Iszlám Konferencia Szervezete és az ENKM alapító tagja.

Irán multikulturális ország, számos etnikai és nyelvi csoporttal. A legnagyobbak a perzsák (61%), azeriek (16%), és kurdok (10%).
Neighbourhood - Ország  

  •  Afganisztán 
  •  Azerbajdzsán 
  •  Mezopotámia 
  •  Pakisztán 
  •  Törökország 
  •  Türkmenisztán 
  •  Örményország 

Nyelv

Flag of Iran (English)  Bandiera dell'Iran (Italiano)  Vlag van Iran (Nederlands)  Drapeau de l'Iran (Français)  Flagge des Iran (Deutsch)  Bandeira do Irão (Português)  Флаг Ирана (Русский)  Bandera de Irán (Español)  Flaga Iranu (Polski)  伊朗国旗 (中文)  Irans flagga (Svenska)  イランの国旗 (日本語)  Прапор Ірану (Українська)  Национално знаме на Иран (Български)  이란의 국기 (한국어)  Iranin lippu (Suomi)  Bendera Iran (Bahasa Indonesia)  Irano vėliava (Lietuvių)  Irans flag (Dansk)  Íránská vlajka (Česky)  İran bayrağı (Türkçe)  Застава Ирана (Српски / Srpski)  Iraani lipp (Eesti)  Vlajka Iránu (Slovenčina)  Irán zászlaja (Magyar)  Zastava Irana (Hrvatski)  ธงชาติอิหร่าน (ไทย)  Irānas karogs (Latviešu)  Σημαία του Ιράν (Ελληνικά)  Quốc kỳ Iran (Tiếng Việt) 
 mapnall@gmail.com