Spanyolország zászlaja

Spanyolország zászlaja
Spanyolország zászlaja jelenlegi formáját 1981. december 19-én kapta meg. A királyság hivatalos lobogója piros-sárga-piros csíkokból áll, amelyeknek aránya 1:2:1. Ez a különleges arány régen arra szolgált, hogy a spanyol hont még ebben is megkülönböztesse a többi európai államtól. A zászló rúdrészén az ország címere van elhelyezve.

A mai spanyol zászló története III. Károly király uralkodásáig nyúlik vissza. Károly a Bourbon-dinasztia sarja volt, és 1785-ben elhatározta, hogy országának olyan lobogót készíttet, amely megkülönbözteti majd Spanyolországot a többi Bourbonok uralta államtól, így Franciaországtól és Szicíliától. Ezért a királyi udvar egyszerűen versenyt írt ki a zászló megtervezésére. Így született meg az első piros-sárga-piros lobogó. Ezt a zászlót főként háborúban használták, de volt egy megfelelő civil változata is. Ez már öt sávból állt, három sárga és két piros sávból. A színek már akkor is egyértelműek voltak, hiszen a négy ősi királyság, amelynek összeolvadásából alakult ki a spanyol birodalom, mindegyik arany és vörös színeket használt címerében. Ezen a versenyen tulajdonképpen megszilárdult a mai zászló színösszeállítása, azonban a címerről sok vita folyt, míg véglegesen csak 1981-ben alakult ki a lobogó. Azonban a spanyol történelem viharai csekély mértékben megváltoztatták az ország nemzeti jelképeit is. Így a mai királyság történetének mindkét köztársasági időszakában más zászlót vontak fel a kormányépületek előtt.

Spanyolország zászlaja
Ország - Spanyolország

Warning: getimagesize(/Image/Map/MP2510769.gif): failed to open stream: No such file or directory in /home/mapnlee7/public_html/MAPNALL/article.php on line 532
Spanyolország, hivatalos nevén Spanyol Királyság (spanyolul és galiciai nyelven Reino de España, katalánul Regne d’Espanya, baszk nyelven Espainiako Erresuma) független állam Dél-Európában, illetve Észak- és Nyugat-Afrikában (a hozzá tartozó Ceuta és Melilla autonóm városokkal, valamint a Kanári-szigetekkel). A spanyol szárazföldet délről és keletről a Földközi-tenger (amelyben az országhoz tartozó Baleár-szigetek fekszenek), északról a Vizcayai-öböl és nyugatról az Atlanti-óceán határolja. A szárazföldön Portugáliával, Franciaországgal, Andorrával és Gibraltárral határos. Spanyolország a legnagyobb a három független államból, amelyek az Ibériai-félszigeten fekszenek. Fővárosa és egyben legnépesebb városa Madrid.

A modern Spanyolország mai területén több nép is letelepedett, mint például a kelták, az ibérek, a rómaiak, a vizigótok és a mórok. A középkorban, több mint öt évszázadig, nagy területek voltak iszlám uralom alatt, melyeknek egy töredéke 1492-ig állt fenn, amikor az Aragónia és Kasztília keresztény királyságai 770 év után elfoglalták az utolsó ibériai muszlim államot, a Granadai Emírséget. Ugyanabban az évben, Kolumbusz Kristóf elérte az Újvilágot, amivel megalakította a világuraló Spanyol Birodalmat. Spanyolország vált Európa legerősebb államává, de a háborúk és más belső gondok lesüllyesztették az országot. A 20. század közepén Francisco Franco alakított ki diktatúrát Spanyolországban, és demokratikus állam csak 1978-ban alakult ki. Az ország 1986-ban belépett az Európai Unióba, ezután Spanyolország gazdasági és kulturális reneszánszát élte egészen a 2008-ban kirobbant gazdasági világválságig, ekkor ugyanis gazdasága súlyos válságba került.
Neighbourhood - Ország
  •  Marokkó 
  •  Andorra 
  •  Franciaország 
  •  Gibraltár 
  •  Portugália