Térkép - Észak-Korea (Democratic Peoples Republic of Korea)

Föld >  Ázsia >  Észak-Korea

Észak-Korea (Democratic Peoples Republic of Korea)

Észak-Korea zászlaja
független kelet-ázsiai köztársaság a Koreai-félsziget északi felén. Délen egy demilitarizált övezet, az Észak- és Dél-Korea közti ütközőzóna határolja, északon a Jalu és a Tumen folyók választják el Kínától, északkeleten pedig a Tumen egy szakasza Oroszországtól.

Az országra gyakran hivatkoznak sztálinista berendezkedésű államként, azonban ez helytelen. Észak-Korea ugyanis a dzsucse-eszmét követi, amit az ország első vezetője, Kim Ir Szen örökös elnök dolgozott ki és amelynek van egy nagyon erős nacionalista és konzervatív irányvonala, ami az ország önellátását tűzte ki célul, emellett pedig a Kim-család örökletes hatalmának alapját képezi az egykori, virágzó pánkoreai állam, Csoszon hagyományait követve (az ország hivatalos neve is erre utal). Kim Ir Szent 1994-es halála után dinasztikus módon fia, Kim Dzsongil követte a hatalomban, az ő 2011-es halálát követően pedig egyik fia, Kim Dzsongun vette át az ország vezetését. A dzsucse-ideológia fő elve szerint az ország csak saját magára támaszkodhat, de szoros kapcsolatokat ápol más szocialista államokkal, például Vietnámmal, Laosszal, Mianmarral és Kínával. A Szovjetuniónak, mint Észak-Korea fő kereskedelmi partnerének a fölbomlása és az 1990-es évek éhínségei nyomán Kim Dzsongil az 1995-ös reformokkal a hadseregre összpontosító és azt támogató gazdaságot hozott létre.

Fővárosa, legnagyobb városa, valamint gazdasági és politikai központja Phenjan.

A két koreai állam 1953-ban tűzszünetet kötött egymással. Megállapodásokat, illetve egyezményeket aláírtak a két állam jövőbeli esetleges egyesítésével, illetve viszonyával kapcsolatban, ugyanakkor hivatalos, kétoldalú békeszerződést azóta sem. 2018-ban a két koreai vezető megegyezett, hogy még abban az évben aláírják a háborút lezáró békeszerződést.

Május 5-én a közeledés jeleként az időzónát is a délihez igazították, vagyis félórával előreállították.

 
Valuta / Nyelv 
ISO Valuta Szimbólum Significant Figures
KPW Észak-koreai von (North Korean won) 2
ISO Nyelv
KO Koreai nyelv (Korean language)
Neighbourhood - Ország  

Térkép - Észak-Korea (Democratic Peoples Republic of Korea)

Latitude / Longitude : 40° 0' 0" N / 127° 0' 0" E | Időzóna : UTC+9 | Valuta : KPW | Telefonkészülék : 850  

Térkép

Google Inc.-Térkép-Észak-Korea
Google Inc.
Google Föld-Térkép-Észak-Korea
Google Föld
OpenStreetMap-Térkép-Észak-Korea
OpenStreetMap
Térkép-Észak-Korea1000px-North_Korea_Regions_Map.svg.png
1000px-North_Korea_R...
1000x1110
freemapviewer.org
Térkép-Észak-Koreakorea_north_pol_2005.jpg
korea_north_pol_2005...
1000x1212
freemapviewer.org
Térkép-Észak-KoreaN_Korea_sat_image.jpg
N_Korea_sat_image.jp...
3400x4600
freemapviewer.org
Térkép-Észak-Korea1000px-North_Korea_physical_map.svg.png
1000px-North_Korea_p...
1000x838
freemapviewer.org
Térkép-Észak-Koreakorea_north_rel_2005.jpg
korea_north_rel_2005...
1000x1209
freemapviewer.org
Térkép-Észak-Korea-large_detailed_political_map_of_korea.jpg
large_detailed_polit...
2495x3732
www.vidiani.com
Térkép-Észak-Korea-large_detailed_topography_and_geology_map_of_korea.jpg
large_detailed_topog...
2455x3508
www.vidiani.com
Térkép-Észak-Korea-Un-north-korea.png
Un-north-korea.png
2367x3092
upload.wikimedia.org
Térkép-Észak-Korea-North_Korea_1996_CIA_map.jpg
North_Korea_1996_CIA...
1608x2000
upload.wikimedia.org
Térkép-Észak-Korea-03cib18-2.jpg
03cib18-2.jpg
1575x2039
www.aph.gov.au
Térkép-Észak-Korea-North_Korea_Topography.png
North_Korea_Topograp...
1705x1753
upload.wikimedia.org
Térkép-Észak-Korea-North-Korean-road-map.gif
North-Korean-road-ma...
1412x1723
www.ezilon.com
Térkép-Észak-Korea-North-Korea-physical-map.gif
North-Korea-physical...
1412x1687
www.ezilon.com
Térkép-Észak-Korea-political-map-of-North-Kore.gif
political-map-of-Nor...
1412x1655
www.ezilon.com
Térkép-Észak-Korea-North%2BKorea%2BMap.jpg
North%2BKorea%2BMap....
1600x1205
2.bp.blogspot.com
Térkép-Észak-Korea-detailed_administrative_and_road_map_of_north_korea.jpg
detailed_administrat...
1124x1354
www.vidiani.com
Térkép-Észak-Korea-north_korea_rel96.jpg
north_korea_rel96.jp...
1098x1320
www.lib.utexas.edu
Térkép-Észak-Korea-North-Korea-map.jpg
North-Korea-map.jpg
1098x1320
snowbrains.com
Térkép-Észak-Korea-6883916-north-korea-map.jpg
6883916-north-korea-...
1185x1200
us.123rf.com
Térkép-Észak-Korea-38.jpg
38.jpg
1296x1070
3.bp.blogspot.com
Térkép-Észak-Korea-dprk-map-006.jpg
dprk-map-006.jpg
1582x854
cryptome.org
Térkép-Észak-Korea-s_korea_pol_95.jpg
s_korea_pol_95.jpg
1014x1248
www.asianinfo.org
Térkép-Észak-Korea-12105862-very-big-size-north-korea-political-map-illustration.jpg
12105862-very-big-si...
1011x1200
us.123rf.com
Térkép-Észak-Korea-North-Korea-Tourist-Map.jpg
North-Korea-Tourist-...
1000x1212
mappery.com
Térkép-Észak-Korea-north_korea.jpg
north_korea.jpg
978x1238
www.lib.utexas.edu
1 2 3 4 5 

Fénykép

Észak-Korea-Sport-Fjl:Views from Yanggakdo International Hotel 10
Sport
Fjl:Views from Yanggakdo International Hotel 10
Észak-Korea-Gasztronmia-Fjl:Okryugwan rengmyun1
Gasztronmia
Fjl:Okryugwan rengmyun1
Észak-Korea-Gasztronmia-Fjl:Korean.food-kimchi-02
Gasztronmia
Fjl:Korean.food-kimchi-02
Észak-Korea-Hagyomnyok, nprajz-Fjl:Kumsusan Memorial Palace, Pyongyang
Hagyomnyok, nprajz
Fjl:Kumsusan Memorial Palace, Pyongyang
Észak-Korea-Hagyomnyok, nprajz-Fjl:HamhungOpera
Hagyomnyok, nprajz
Fjl:HamhungOpera
Észak-Korea-Kulturlis intzmnyek-Fjl:Tomb of King Tongmyong, Pyongyang, North Korea-1
Kulturlis intzmnyek
Fjl:Tomb of King Tongmyong, Pyongyang, North Korea-1
Észak-Korea-Gazdasgi gazatok-Fjl:North Korea-Sariwon Migok Farm-01
Gazdasgi gazatok
Fjl:North Korea-Sariwon Migok Farm-01
Észak-Korea-ltalnos adatok-Fjl:GNPNK
ltalnos adatok
Fjl:GNPNK
Észak-Korea-Gazdasgi gazatok-Fjl:Granja de Pollos Hungju
Gazdasgi gazatok
Fjl:Granja de Pollos Hungju
Észak-Korea-Politikai prtok s viszonyok-Fjl:Propagandamobile (6647263007)
Politikai prtok s viszonyok
Fjl:Propagandamobile (6647263007)
Észak-Korea-Vdelmi rendszer-Fjl:JointSecurityAreaNorthKoreans
Vdelmi rendszer
Fjl:JointSecurityAreaNorthKoreans
Észak-Korea-Npessgvltozs-Fjl:Pyongyang 100th Year Kim Il Sung Birthday Celebrations 08
Npessgvltozs
Fjl:Pyongyang 100th Year Kim Il Sung Birthday Celebrations 08
Észak-Korea-Demogrfia-Fjl:North Korea - Sonbong bakers (6178711499)
Demogrfia
Fjl:North Korea - Sonbong bakers (6178711499)
Észak-Korea-ltalnos adatok-Fjl:Fbrica mquinas-herramienta Huichn (5)
ltalnos adatok
Fjl:Fbrica mquinas-herramienta Huichn (5)
Észak-Korea-ltalnos adatok-Fjl:Wonsan waterfront (2937890043)
ltalnos adatok
Fjl:Wonsan waterfront (2937890043)
Észak-Korea-ltalnos adatok-Fjl:Pyongchon Thermal Power Station (Mangyong Hill)
ltalnos adatok
Fjl:Pyongchon Thermal Power Station (Mangyong Hill)
Észak-Korea-ltalnos adatok-Fjl:Korean peninsula at night
ltalnos adatok
Fjl:Korean peninsula at night
Észak-Korea-Trvnyhozs, vgrehajts, igazsgszolgltats-Fjl:Dprk pyongyang chuche monument 05
Trvnyhozs, vgrehajts, igazsgszolg...
Fjl:Dprk pyongyang chuche monument 05
Észak-Korea-Alkotmny, llamforma-Fjl:Mural outside Songdowon Hotel, Wonsan
Alkotmny, llamforma
Fjl:Mural outside Songdowon Hotel, Wonsan
Észak-Korea-Trtnelem-Fjl:Korean War bombing Wonsan
Trtnelem
Fjl:Korean War bombing Wonsan
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 

Administrative Subdivision

Ország, Állam, Region,...

 mapnall@gmail.com