Kijevi nemzetközi repülőtér (Kyiv Zhuliany International Airport)
Az Igor Szikorszkij Kijevi nemzetközi repülőtér (ukránul: Міжнародний аеропорт «Київ», magyar átírásban: Mizsnarodnij aeroport Kijiv), közismert nevén Zsuljani repülőtér (Жуляни) Ukrajna fővárosában, Kijevben található nemzetközi repülőtér. Szolomjanszkij kerületben, a Zsuljani városrészben, a városközponttól 7 km-re délnyugatra fekszik. Belföldi forgalmat is lebonyolít. Egy kifutópályával és három utasterminállal rendelkezik. A repülőtér mellett működik a 410. sz. polgári repülőgépjavító üzem. 2003-ban a korábban a repülőtérhez tartozó területen nyitották meg az Ukrán Állami Repülési Múzeumot.
A polgári repülőteret 1924-ben nyitották meg az egykori Zsuljani település (ma Kijev része) mellett található poszt-volinyszki katonai repülőtéren. Az első járatot, egy Harkivból érkező gépet 1924. május 24-én fogadta, (az út 3 óra 20 percig tartott), majd június elejétől indult el a rendszeres légiforgalom Harkiv és Kijev között. Ebben az időszakban a repülőtér csak egy füves rét volt, utasforgalmi épületek még nem léteztek akkor.
A repülőtér utasterminálját 1949-ben építették fel Viktor Jelizarov tervei alapján. A repülőtér elsősorban szovjet belföldi járatokat szolgált ki, de közbülső leszállóhelyként érintették a repülőteret egyes Moszkvából induló járatotk, valamint több egykori szocialista országból is fogadott járatokat.
Az 1950-es években az első szovjet sugárhajtású utasszállító repülőgép, a Tu–104 megjelenésével a repülőtér bővítése vált időszerűvé. A kormányzati tervekben felmerült a repülőtér bővítésének a gondolata. Ezt azonban később elvetették, és helyette egy teljesen új nemzetközi repülőtér megépítéséről határoztak a Boriszpil melletti egykori katonai repülőtér helyén.
Az 1959-ben megnyitott boriszpili repülőtér az 1960-as évektől átvette a nemzetközi járatok kiszolgálását, ettől az időszaktól a kijevi repülőtér a kisebb belföldi és főleg ukrajnai járatokat fogadta. A repülőteret az 1960-as évektől kezdték el Zsuljani repülőtérnek nevezni.
1988-ban, amikor Zsuljanit Kijevhez csatolták, a repülőtér hivatalos neve Kijevi nemzetközi repülőtérre változott. A mindennapokban azonban továbbra is széles körben elterjedt a Zsuljani repülőtér megnevezés.
2011 elején a Boriszpili repülőtérről a Zsuljani repülőtérre költözött át a WizzAir Ukraine légitársaság, melynek 2015-ös megszűnéséig bázisrepülőtere volt.
2018 márciusában a Igor Szikorszkij nevét vette fel.

Térkép - Kijevi nemzetközi repülőtér (Kyiv Zhuliany International Airport)
Térkép
Ország - Ukrajna
![]() |
![]() |
Ukrajna zászlaja |
Oroszország után Európa második legnagyobb területű állama. 1991-ig a Szovjetunió tagállama volt. A Szovjetunió felbomlása után visszanyerte szuverenitását, majd lemondott a területén tartott szovjet nukleáris fegyverekről, cserébe Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az 1994-es ún. budapesti memorandumban garantálta az ország függetlenségét és területi integritását.
Valuta / Nyelv
ISO | Valuta | Szimbólum | Értékes jegyek |
---|---|---|---|
UAH | Ukrán hrivnya (Ukrainian hryvnia) | â‚´ | 2 |
ISO | Nyelv |
---|---|
PL | Lengyel nyelv (Polish language) |
HU | Magyar nyelv (Hungarian language) |
RU | Orosz nyelv (Russian language) |
UK | Ukrán nyelv (Ukrainian language) |