Térkép - Badari-kultúra (Al Badārī)

A Badari-kultúra ideje az utolsó jégkorszakot követő esős időszakok idején a kőrézkorban, időszámításunk előtt 4000 körül alakult ki Felső-Egyiptomban, a Nílus-völgyében.

A Nílus völgyében az utolsó jégkorszakot követő esős időszakok hatására megváltozott természetes környezet, vagyis az esők hatására a sivatag szavannás-ligetes területté változott, melynek következtében a Kr. e. 5. évezredben a száradási folyamat megindulásával kialakult a letelepült, élelemszerző életmód. Ekkor vált el egymástól a földrajzilag is különböző északi (Delta, Alsó-Egyiptom) és déli (Nilus-völgy, Felső-Egyiptom) részek fejlődése. Míg északon először a Fajjum A és a Merimde-kultúra (Merimde beni-Szalame) telepei jelentek meg, addig Egyiptom déli részén a Badari-kultúra vette kezdetét, amelyet majd a Nagada I-II. és III. időszakai követtek.

Itt a Nílus-völgy déli részén bukkantak fel az első rézeszközök, a későbbi jellegzetes egyiptomi kultúrák előképeként. E kultúrában a réz megjelenése lényeges változás volt még akkor is, ha a használati tárgyaik ezután is főleg kőből és agyagból készültek. A déli területeken lakók a régészeti leletek tanúsága szerint embertanilag is különböztek az északabbra lakóktól, emelett törzsszövetségeik az északiaktól eltérően már településeiken kívül temetkeztek, gazdag sírmelléklettel, edényeik pedig már díszítettek voltak.

Lakóhelyeik nád-, vagy agyagkunyhók voltak és már faágyakban, derékaljon, bőrpárnákon aludtak. Halottakat külön temetőben temették el kunyhóikhoz hasonlatos kör alakú sírokban, zsugorított alakban, nyakláncokkal és karkötőkkel ékesítve, agyagkorsókban melléjük temetve az isteneknek szóló áldozatokat.

A régészek az itt feltárt leggazdagabb sírban már elefántcsontból faragott tárgyakat is találtak, valamint apró kenőcstartó edényeket, állatfejben végződő nyeles kanalakat, durván faragott, vagy agyagból égetett kimeredt szemű, alaktalan végtagokkal rendelkező szobrocskákat, míg a sírok fegyverleletei kovahegyű nyílvesszők és fa bumerángok voltak.

Ők voltak azok, akik kidolgozták azt a finom ornamentikát, amely a későbbiekben Egyiptom jellemzője lett, náluk volt először megtalálható az állatkultusz, amely a későbbiekben Egyiptom szerte egészen a Ptolemaioszok koráig fennmaradt, majd élő hagyományként egészen a keresztény-bizánci korig.

E kultúra tagjainak már háziasított állatai közé tartozott a kutya, kecske, tehén, juh és élelem céljából vadászott vadállataik között megtalálható volt az oroszlán, sakál, krokodi és a víziló is.

A badari kultúrában már megjelentek azok a hajítófegyverek, különböző bumerángok, melyek használatban voltak még az Újbirodalom korában is. A badari bumerángot a világ legrégebbi ilyen ismert fegyvereként jegyzik.

E déli területek törzsszövetségeinek megerősődésének alapja a keleti sivatag és a nyersanyag lelőhelyekhez vezető útvonalak (vádik) birtoklása volt. A terület kedvező fekvése miatt a későbbiekben a többi közül a következő 3 település volt az amely kiemelkedett: Nagada, Abüdosz és Hierakónpolisz. Az egyiptomi kultúrák következő lépcsőfokának tekinthető taszai (kb. i. e. 3500-ig), majd a Nagada I. és II. sőt ezekhez számolható a dinasztikus időkbe nyúló Nagada III-nak nevezett is.