Térkép - Bukavu

Bukavu
Bukavu a Kongói Demokratikus Köztársaság Dél-Kivu tartományának fővárosa. A város a Kivu-tó délkeleti végén fekszik a ruandai Cyangugutól nyugatra, melytől a Ruzizi-folyó választja el. 2012-es becslés alapján kb 700 ezer ember lakja.

Bukavut 1901-ben alapították a belga gyarmati hatóságok. Alapításkori neve Costermansville (hollandul Costermansstad) volt, melyet csak 1966-ban változtattak jelenlegi nevére. A gyarmati időszakban nagy számú európai lakosa volt. A városban élőket a szubtrópusi klíma (a Kivu-tó a tengerszint felett 1500 m magasan fekszik) és a tó festői elhelyezkedése vonzotta. Bukavu öt félszigeten épült, emiatt „tóba merített zöld kézként” jellemezték. Sok, gyarmati időben épült villa kertje egészen a tó partjáig nyúlik le. Ezzel éles ellentétben Kadutu, az átlagemberek lakónegyede a szárazföldi oldalon, a hegyoldalban épült. A környező hegyek magassága eléri a 2000 métert.

A város korábban az egész Kivu-régió adminisztratív központja volt, Goma város fejlődésével azonban státuszának egy részét elvesztette.

A ruandai népirtást követően hutu menekültek és a korábbi, hutu-vezetésű kormány számos tagja menekült el Ruandából. A Goma és Bukavu környéki menekülttáborok az új tuszi vezetésű ruandai kormány elleni hutu lázadás központjaivá váltak. Ennek következtében, 1996 novemberében, az első kongói háború kezdetén, a ruandai kormány erői megtámadták a hutu táborokat és a lázadásokat engedélyező akkori zaire-i kormány erőit. A ruandai kormány támogatta a Laurent Kabila által vezetett zaire-i lázadókat, a lázadás megdöntötte a kinshasai kormányt. Később Kabila viszonya megromlott a ruandai kormánnyal, és ez – más eseményekkel együtt – a második kongói háborúhoz vezetett. Ruanda a lázadó Rally for Congolese Democracy (RCD) szervezetet támogatta Kabilával szemben. Az RCD tagjai között többségben voltak a tuszik szövetségesei, a banyamulenge népcsoport tagjai. Bukavuban, különösen 2004 folyamán szórványos harcok folytak az RCD és a kormányerők közt.

2004. június 3-án, több kongói város tüntetői az utcára vonultak, hogy tüntessenek az Egyesült Nemzetek Szervezete ellen, mely képtelen volt megakadályozni, hogy Bukavu a ruandai támogatású, Laurent Nkunda által vezetett RCD erők kezére kerüljön. Miután Nkunda tábornok azt üzente fegyvereseinek: „a város három napig tiétek”, mintegy 16 000 nőt erőszakoltak meg egyetlen hétvége alatt. 2007 szeptemberében Nkunda, akit korábban meggyőztek, hogy sorakozzon fel a háborúnak véget vető békeegyezmények mögé, és egyesítse csapatait a kongói kormánycsapatokkal, ismét fellázadt és Gomától északra támadni kezdte a kormánycsapatokat.

 
Térkép - Bukavu
Térkép
Google LLC - Térkép - Bukavu
Google LLC
Google Föld - Térkép - Bukavu
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Bukavu
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Bukavu
OpenStreetMap
Térkép - Bukavu - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Bukavu - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Bukavu - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Bukavu - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Bukavu - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Bukavu - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Bukavu - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Bukavu - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Bukavu - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Bukavu - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Kongói Demokratikus Köztársaság
A Kongói Demokratikus Köztársaság zászlaja
A Kongói Demokratikus Köztársaság, korábbi nevén Zaïre (ejtsd: "zaír") , Közép-Afrikában található. Északon a Közép-afrikai Köztársaság és Dél-Szudán, keleten Uganda, Ruanda, Burundi és Tanzánia, délen Zambia és Angola, nyugaton pedig a Kongói Köztársaság határolja. Az ország 40 km hosszú tengerparttal rendelkezik a Kongó folyó torkolatánál.

Az ország rendkívül gazdag természeti erőforrásokban, ennek ellenére a világ egyik legszegényebb állama. Politikai instabilitás, polgárháborúk, etnikai konfliktusok, fertőző betegségek, az infrastruktúra hiánya, a kiterjedt korrupció sújtják. 2018-ban körülbelül 600 ezer ember menekült el a szomszédos országokba a Kongói Köztársaság közepén és keleti részén zajló konfliktusok elől. Ekkor kétmillió gyerek éhezik, és a harcok miatt már 4,5 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
CDF Kongói frank (Congolese franc) Fr 2
ISO Nyelv
FR Francia nyelv (French language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Angola 
  •  Burundi 
  •  Dél-Szudán 
  •  Kongói Köztársaság 
  •  Közép-afrikai Köztársaság 
  •  Ruanda 
  •  Tanzánia 
  •  Uganda 
  •  Zambia