Térkép - Bécs (Wien)

Bécs (Wien)
Bécs (németül: Wien, bajor nyelvjárás szerint: Wean) Ausztria fővárosa és egyben legnagyobb városa, valamint az ország kilenc szövetségi tartománya közül az egyik. Bécs az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja. 2013-ban a regisztrált lakónépessége meghaladta az 1,75 millió főt, és ezzel Ausztria legnépesebb, valamint az Európai Unió 5. legnépesebb városa. A 20. század elejéig Bécs volt a világ legnagyobb német ajkú települése, mára a második a német főváros, Berlin után. A város közel fekszik a cseh, a szlovák és a magyar határokhoz, és három nagyobb városhoz, Pozsonyhoz, Brnóhoz és Győrhöz.

Bécset már a kelták is lakták, majd a rómaiak alapítottak itt egy jelentős várost, Vindobona néven. A város a középkorban sem vesztett jelentőségéből, majd később az Osztrák–Magyar Monarchia fővárosa lett Budapest mellett, egészen a Monarchia első világháborút követő felbomlásáig. Központi szerepe napjainkban is meghatározó, ez az ENSZ harmadik székhelye New York és Genf mellett, továbbá itt székel még az EBESZ, az OPEC és számos egyéb nemzetközi és társadalmi szervezet, továbbá több nemzetközi rangú kongresszusi helyszínként is szolgál, valamint elismert vásárváros is. Itt székel az Osztrák Köztársaság szövetségi kormánya, az államfő, a Legfelső Bíróság és az Alkotmánybíróság is.

Történelmének, számos kulturális és művészeti értékeinek köszönhetően egyike Európa legkedveltebb idegenforgalmi célpontjainak, a 2011-es adatok alapján Bécs a világ 31. és a kontinens 11. leglátogatottabb városa. 2021 óta A Római Birodalom dunai limese világörökségi helyszín része. A Mercer ranglistája szerint évek óta a világ legélhetőbb városa.

Bécs, eredeti német nyelven: „Wien”, több ezer éves folyamat során alakult ki, egy kelta település nevéből. Egyes kutatók szerint a város neve az i. sz. 4. század kelta La Tène-korszakának Vedunia, azaz „erdei patak” elnevezésből vezethető le. Ennek bizonyítékaként a Wien folyó jobb partján, a 3. kerületben elhelyezkedő településre hivatkoznak. A gondolatmenetet folytatva a Vedunia elnevezésből alakult ki a Veidina név, majd ebből a későbbi Venia, Wenia vagy Wennia, és végül Wienne. Ha ezt a nézetet fogadjuk el, akkor a Vindobona, azaz a rómaiak által itt létrehozott város névnek semmi köze sincs Bécs ma használatos elnevezéséhez.

A másik magyarázat ennek némiképp ellentmond, hiszen azt állítja, hogy a Leopold-hegyen lévő kelta kisváros viselte a Vindobona nevet, melynek jelentése „fehér föld” vagy „fehér birtok”, és amely több névváltozáson ment keresztül (Vindovona, Vindovina, Vindomina, Videnica, Vidunji, Viden, Weinne és végül a ma használatos Wien).

Körmendi Ferenc szerint a város magyar neve avar eredetű: becs jelentése őrzőhely. Kiss Lajos szerint az ómagyar „bécs” (szénégető kemence) szóból származik, ami a maga részéről egy régi török nyelvű, azonos jelentésű szó átvétele volt.

 
Térkép - Bécs (Wien)
Térkép
Google LLC - Térkép - Bécs
Google LLC
Google Föld - Térkép - Bécs
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Bécs
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Bécs
OpenStreetMap
Térkép - Bécs - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Bécs - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Bécs - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Bécs - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Bécs - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Bécs - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Bécs - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Bécs - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Bécs - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Bécs - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Ausztria
Ausztria zászlaja
Az Osztrák Köztársaság (vagy latin eredetű néven Ausztria, németül Österreich vagy Republik Österreich, ófelnémet nyelven: Ostarrîchi, jelentése: „keleti birodalom”) közép-európai szövetségi állam. Északról Németország és Csehország, keletről Szlovákia és Magyarország, délről Szlovénia és Olaszország, nyugatról pedig Svájc és Liechtenstein határolja.

1955. május 15-én Bécsben aláírták az államszerződést, melyben az ország visszakapta szuverenitását. A megszállók kivonulása után Ausztria örökös semlegességét az alkotmányban rögzítették. Az államszerződés lehetőséget teremtett arra, hogy Ausztria független, semleges államként a saját útját járja.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
EUR Euró (Euro) € 2
ISO Nyelv
HR Horvát nyelv (Croatian language)
HU Magyar nyelv (Hungarian language)
DE Német nyelv (German language)
SL Szlovén nyelv (Slovene language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Csehország 
  •  Liechtenstein 
  •  Magyarország 
  •  Németország 
  •  Olaszország 
  •  Svájc 
  •  Szlovákia 
  •  Szlovénia 
Administrative Subdivision
Ország, State, Region,...