Térkép - Donecki nemzetközi repülőtér (Donetsk International Airport)

Donecki nemzetközi repülőtér (Donetsk International Airport)
A Donecki Szergej Prokofjev nemzetközi repülőtér (ukránul: Міжнародний аеропорт "Донецьк") Ukrajna keleti részén, Doneckben (Donecktől kb. 10 km-re) található üzemen kívüli nemzetközi repülőtér. Az 1930-as évek elején építették. 1973-ban, valamint 2011–2012-ben felújították. 2014-ben a repülőtér a kelet-ukrajnai háború miatt üzemképtelen, szinte teljesen lerombolódott. Szergej Prokofjevről, a Donecki területen született zeneszerzőről nevezték el.

A polgári repülőtér megépítéséről 1931. július 27-én adopt ki határozatot a Sztalinói Városi Tanács, amely az ehhez szükséges földterületet is biztosította. Ezt követően indult el az építkezés, mad 1933-ban megnyitották a repülőteret. A várost érintő első repülőjáratot a Sztalino–Sztarobelszk útvonalon teljesítette az Aeroflot. 1936-ban kisebb civil repülőegységet telepítettek a repülőtérre, amely U–2 könnyű repülőgépekkel volt felszerelve. Ezekkel a repülőgépekkel postai küldeményeket és egyéb teherárut szállítottak, légi permetezésre, betegszállításra, eseti jelleggel utasszállításra használták őket.

 
 IATA Code DOK  ICAO Code UKCC  FAA Code
 Telefonkészülék (+380 622) 515322  Fax  E-mail
 Home Page Hiperhivatkozás  Facebook  Twitter
Térkép - Donecki nemzetközi repülőtér (Donetsk International Airport)
Ország - Ukrajna
Ukrajna zászlaja
Ukrajna kelet-európai állam. Keletről és északkeletről Oroszország, északnyugatról Fehéroroszország, nyugatról Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, délnyugatról Románia és Moldova, délről pedig a Fekete-tenger és az Azovi-tenger határolja. Fővárosa és legnépesebb városa Kijev.

Oroszország után Európa második legnagyobb területű állama. 1991-ig a Szovjetunió tagállama volt. A Szovjetunió felbomlása után visszanyerte szuverenitását, majd lemondott a területén tartott szovjet nukleáris fegyverekről, cserébe Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az 1994-es ún. budapesti memorandumban garantálta az ország függetlenségét és területi integritását.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
UAH Ukrán hrivnya (Ukrainian hryvnia) â‚´ 2
ISO Nyelv
PL Lengyel nyelv (Polish language)
HU Magyar nyelv (Hungarian language)
RU Orosz nyelv (Russian language)
UK Ukrán nyelv (Ukrainian language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Fehéroroszország 
  •  Lengyelország 
  •  Magyarország 
  •  Moldova 
  •  Oroszország 
  •  Románia 
  •  Szlovákia