Térkép - Isla del Sol

Isla del Sol
A Bolíviához tartozó Isla del Sol (spanyol nevének jelentése: a Nap szigete) a Titicaca-tó legnagyobb szigete.

Egy legenda szerint erről a szigetről ered az inkák birodalma: Manco Cápac és felesége, Mama Ocllo itt alapították dinasztiájukat, és később innen indultak el Cuzco megalapítására. Sőt, vannak, akik szerint az egész emberiség, amelyet Virakocsa isten teremtett egy nagy árvíz után, innen származik. Az viszont nem legenda, hogy az inkák korában egy, a napistennek szentelt templom állt itt, erről kapta a nevét is.

Az igen tagolt partvonalú sziget Bolívia nyugati részén, a Titicaca-tó középpontjáról délkeletre található. Közigazgatásilag La Paz megye Manco Kapac tartományához tartozik. Hossza 9,6, szélessége 4,8 km. Három települése van: Challa, Challapampa és Yumani. Challa a keleti részén fekszik, ahol egy fehér homokos part húzódik, Challapampa északon, míg Yumani délen található.

Területén több régészeti lelőhely található, például Challa és Ch’uxuqullu romjai, valamint olyan érdekes helyszínek, mint a puma sziklája, a pilcocainai templomrom, az inka lépcső, a Chincana (más néven labirintus) és az elsüllyedt város. A Yumaniban található lépcső az úgynevezett élet forrásához vezet fel a partról.

A sziget lakói kecsuák és ajmarák, akik saját nyelvükön kívül általában spanyolul is beszélnek. Fő megélhetési forrásuk a növénytermesztés, a pásztorkodás, a kézművesség és a turizmus.

 
Térkép - Isla del Sol
Térkép
Nokia (vállalat) - Térkép - Isla del Sol
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Isla del Sol
OpenStreetMap
Térkép - Isla del Sol - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Isla del Sol - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Isla del Sol - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Isla del Sol - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Isla del Sol - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Isla del Sol - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Isla del Sol - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Isla del Sol - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Isla del Sol - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Bolívia
Bolívia zászlaja
Bolívia (teljes nevén: Bolíviai Többnemzetiségű Állam;, kecsuául Wuliwya Suyu, ajmarául Wuliwya Llaqta) ország Dél-Amerikában. Északon és keleten Brazíliával, délen Paraguayjal és Argentínával, nyugaton Chilével és Peruval határos.

Belvidéki ország, azaz nincs tengerpartja. 1879-ig volt tengeri kijárata a Csendes-óceánra, Chile és Peru között, de ekkor elvesztette ezt a területet Chilével szemben.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
BOB Bolíviai boliviano (Boliviano) Bs 2
ISO Nyelv
AY Ajmara nyelv (Aymara language)
QU Kecsua nyelv (Quechua language)
ES Spanyol nyelv (Spanish language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Argentína 
  •  Brazília 
  •  Csile 
  •  Paraguay 
  •  Peru