Térkép - Kalkara (Il-Kalkara)

Kalkara (Il-Kalkara)
Kalkara város és helyi tanács Málta központi részén, a Nagy Kikötő torkolata közelében. Lakossága 2871 fő (2005). Neve latin eredetű (calce: mész), és a középkor óta itt álló mészégető-kemencékre utal.

Kalkara városa a Nagy Kikötő két öble (Rinella Bay, Kalkara Creek) közti félszigetekre (Bighi, Ricasoli) épült. Főként szénégetők és hajóépítők lakták. Kezdetben Birgu elővárosa volt, erre utal, hogy a kapucinus rendházat mint "a falakon kívüli"-t (fuori le mura) emlegették. 1485-ben épült az első kápolna, a Megváltónak szentelve. A Nagy ostrom idején lebontották, hogy ne szolgálhasson menedékül a törököknek. 1580-ban Claudio Abela és Davide Burlò engedélyt kaptak az újjáépítésére. 1670-ben a Rinella-félszigeten Nicolas Cotonernek, Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend nagymesterének utasítására erőd építésébe fogtak a korábbi torony, a Torri Orsi helyén. Anyagi fedezetéhez nagyban hozzájárult Giovanni Ricasoli lovag, az erőd ma is az ő nevét viseli. Az erőd a britek idején börtönként működött, majd magányosan állt. 1676-ban a Megváltó-kápolnában temették el Giovanni Bighi atyát, VII. Sándor pápa unokaöccsét. 1680-ban Lorenzo Gafà tervei alapján építették újjá, az oltárképet Mattia Preti festette. 1724-ben António Manuel de Vilhena nagymester parancsára egy újabb erőd épült a másik félszigetre, hogy Vittoriosának védelmet nyújtson, a Fort Salvatur. 1798-ban a megszálló franciák ellopták a templom oltárképét. 1884. augusztus 23-án Fortunato Gulia üzletember egy földdarabot adományozott a községnek, hogy azon új templomot építhessen. Az új templomot 1921. január 30-án szentelték fel. Kalkara 1897. december 10-én lett önálló egyházközség. 1942-ben a német bombázások teljesen megsemmisítették a templomot. Az új templom építése 1946-tól 1952-ig tartott, 1954-ben szentelték fel. 1994 óta Málta egyik helyi tanácsa. A Ricasoli erőd az 1998-ban javasolt Lovagi erődök Málta kikötőiben nevű UNESCO Világörökségi helyszín része. Xgħajra felőli határában kezdődött 2008-ban a máltai Smart City (Okos város) nevű ipari park építése.

 
Térkép - Kalkara (Il-Kalkara)
Térkép
Google LLC - Térkép - Kalkara
Google LLC
Google Föld - Térkép - Kalkara
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Kalkara
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Kalkara
OpenStreetMap
Térkép - Kalkara - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Kalkara - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Kalkara - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Kalkara - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Kalkara - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Kalkara - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Kalkara - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Kalkara - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Kalkara - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Kalkara - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Málta
Málta zászlaja
Málta (hivatalos nevén Máltai Köztársaság; ) szigetország, törpeállam Dél-Európában. A Földközi-tenger középső részén, stratégiai pozícióban elhelyezkedő szigetek fölötti uralomért az évszázadok során sok nagyhatalom harcolt. Málta az Európai Unió tagállama. A világ kilencedik, és Európa ötödik legkisebb nemzetközileg elismert független országa, az EU legkisebb tagállama.

A sűrűn lakott Málta gazdasága erősen függ a turizmustól, és az ország mediterrán célpontként hirdeti magát, Európa többi részéhez képest melegebb és naposabb éghajlatával, valamint építészeti és történelmi emlékeivel, köztük három UNESCO világörökségi helyszínnel.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
EUR Euró (Euro) € 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
MT Máltai nyelv (Maltese language)
Neighbourhood - Ország  
Administrative Subdivision
Város, Falu,...