Térkép - Kent

Kent megye Anglia délkeleti részében, az úgynevezett hazai (London körüli) megyék egyike.

A szárazföldön Kelet-Sussex és Surrey megyékkel, illetve Nagy-Londonnal határos, határát Essex-szel a Temze-torkolat közepén húzták meg. Névleges országhatára is van, mégpedig Franciaországgal, a Csatorna-alagút közepén. A kenti Dover híres fehér szikláiról tiszta időben láthatók a francia partok.

Úgynevezett shire (nem nagyvárosi) megye, ugyanakkor ceremoniális megye is: utóbbi magába foglalja Kent shire megyét és Medway egységes hatóságot is.

Mivel London és az európai kontinens közt helyezkedik el, több konfliktusban is a frontvonalban volt, például a második világháború angliai csatájában. (E konfliktus során Kelet-Kent beceneve Hell Fire – pokoltűz – volt.) Az elmúlt nyolc évszázadban nagyon gyakran Kent kikötőiből futottak ki az angol hadihajók: a 12. és a 14. század közt a Cinque Ports kikötői, a 16. és 20. század közt a Chatham-dokkok kiemelten fontosak voltak az ország biztonsága szempontjából.

Gyümölcsösei és komlóligetei miatt Kentet (szűkebb értelmezésben a Medway völgyét) gyakran emlegetik „Anglia kertjeként” (és ezt a megye, illetve termékeinek reklámozásához is felhasználják, bár erre a címre más régiók is igényt tartanak).

A terület már a paleolitikum óta lakott, erről tanúskodnak a Swanscombe kőbányaiban talált leletek. A medwayi megalitokat a neolitikum idején húzták fel. Gazdag a leletanyag a bronzkorból, a vaskorból és a Római Birodalom idejéből: például a rimglemere-i aranykupa vagy a Darent-völgy római villái.

A modern Kent név a „szegély” vagy „határ” jelentésű briton Cantus szóból ered. Ez határ- vagy parti területkent írta le a jelenlegi megye keleti részét. Julius Caesar Kr. e. 51-ben Cantium néven, a Cantiaci nép földjeként említi.

A mai megye legnyugatibb részét a regnenses nevű törzsek lakták a vaskorban. A Weald vidékén és Kelet-Kentben talán egy másik etnikum élt. Az 5. században Kelet-Kent a jütök egyik királysága lett, körülbelül 730-tól Cantia, 835-től Cent néven volt ismert. Kora középkori lakóit Cantwara („kentiek”) néven nevezték. E nép Canterburyt tartotta fővárosának.

597-ben I. Gergely pápa Canterburyi Szent Ágostont nevezte ki Canterbury első érsekének. Az előző évben Ágoston sikerrel térítette meg Kent pogány királyát, Æthelberhtet. A kenti püspökség adott otthont a Brit-sziget első püspöki székhelyének és máig a brit kereszténység központja.

A 11. században lett a kentiek jelmondata Invicta, azaz „legyőzetlen”. A jelmondat azután született, hogy Hódító Vilmos megszállta Angliát. A kentiek keményen ellenálltak a normannoknak és ezzel 1067-ben kivívták a megyének a félautonóm őrgrófság státuszt. William féltestvére, Bayeux-i Odo névleges uralma alatt Kent hasonló jogokat kapott, mint a Wales és Skócia határát őrző területek.