Térkép - Mecklenburg-Elő-Pomeránia (Mecklenburg-Western Pomerania)

Mecklenburg-Elő-Pomeránia (Mecklenburg-Western Pomerania)
Mecklenburg-Elő-Pomeránia (németül: Mecklenburg-Vorpommern) Németország egyik tartománya az ország északkeleti részén, fővárosa Schwerin. Területét észak felől a Keleti-tenger, keletről Lengyelország, délről Brandenburg, nyugatról Alsó-Szászország és Schleswig-Holstein tartományok határolják. Németország egyik legnaposabb vidékét számtalan apró és nagyobb tó tarkítja.

A tartományt 1945-ben Németország szovjet megszállási övezetében, az egykori Mecklenburg és a történelmi Pomeránia Németországnál maradt nyugati területeinek összevonásával hozták létre. 1952-ben a tartományt feloszlatták, de 1990-ben újból elnyerte az egységes Németországon belüli önállóságát. A rendszerváltást követően Mecklenburg-Elő-Pomerániában munkanélküliséggel és a szélsőséges eszmék megerősödésével kísért permanens gazdasági-társadalmi válság bontakozott ki.

A Balti-tengernél fekszik, a partvonal erősen tagolt. 1700 kilométernyi tengerpartja a leghosszabb a német tartományok között, de a nyílt tengerrel csak 350 kilométernyi part határos. A part mentén négy nagy (Rügen, Poel, Usedom és Hiddensee) és több apró sziget sorakozik. A tengerpart hosszát jelentősen megnövelik a szárazföldhöz kapcsolódó hosszú, homokos turzás-földnyelvek. A partvonal mentén számos elnyúló öböl, helyi nevén sund fut végig. A partokkal párhuzamos sundok mellett a partvonalra merőlegesen futó mély öblök, fördék is tagolják a tartomány partvidékét, ilyen a nyugati határon fekvő Trawe és a rostocki kikötőt magában foglaló Warnow.

Mecklenburg-Elő-Pomeránia a leglaposabb vidékek közé tartozik Németországban. A táj gerincét a tartomány déli szélén végigfutó morénasor jelenti. Ennek legmagasabb pontja a tartomány délkeleti szegletében elhelyezkedő Helpter Berge (magyarul kb. Helpti hegyek), egy 179 méter magasra emelkedő morénahalom-vonulat. A délnyugati tartományi határ mellett magasodó, 177 méter magas Ruhner Berge morénahalom a második legmagasabb pontja Mecklenburg-Elő-Pomerániának.

 
Térkép - Mecklenburg-Elő-Pomeránia (Mecklenburg-Western Pomerania)
Térkép
Frankfurt-map-2011.j...
4752x3360
www.zonu.com
Tourismus_Mecklenbur...
3543x2178
upload.wikimedia.org
Mecklenburg-Vorpomme...
2906x2009
upload.wikimedia.org
Map-of-Mecklenburg-V...
2906x2009
www.zonu.com
Map-of-Mecklenburg-V...
2000x1413
www.zonu.com
karte-0-9001-en.gif
1450x1802
www.welt-atlas.de
Mecklenburg-Vorpomme...
1744x1197
upload.wikimedia.org
Mecklenburg-Vorpomme...
1562x1190
upload.wikimedia.org
Physical-map-of-Meck...
1562x1190
www.zonu.com
Mecklenburg-Vorpomme...
1560x1030
www.mediuminfo.de
Airports-and-airfiel...
1500x1029
www.zonu.com
Mecklenburg-Vorpomme...
1500x1029
upload.wikimedia.org
mecklembourg72.gif
1388x972
d-maps.com
mecklembourg71.gif
1388x972
d-maps.com
karte_insel_usedom.p...
1153x1057
infrastruct.files.wo...
10452996-map-of-germ...
966x1200
us.123rf.com
13955935-map-of-meck...
1200x960
us.123rf.com
11241456-political-m...
906x1203
us.123rf.com
ola101220.jpg
1080x928
bahnspass.files.word...
Stadtplan-Schwerin-5...
1000x1000
www.hot-map.com
Ország - Németország
Németország zászlaja
Németország, vagy hivatalos nevén a Német Szövetségi Köztársaság , egy független szövetségi állam Közép- és Nyugat-Európában. Területe az Alpoktól az Északi- és a Balti-tengerig terjed. Szárazföldi határait északon Dánia, keleten Lengyelország és Csehország, délen Ausztria és Svájc, nyugaton Franciaország és a Benelux államok jelentik. négyzetkilométeres területével Európa 7. legnagyobb országa. Államformáját tekintve egy föderációs parlamentáris köztársaság, amit Németország kancellárja irányít, aki jelenleg Olaf Scholz. A több mint 83 milliós népességű ország Európa 2. legnépesebb állama, valamint az Európai Unió tagállamai közül a legnépesebb. Közigazgatási szempontból 16 szövetségi tartományból és összesen 294 járásból szerveződik össze. Fővárosa egyben legnépesebb városa Berlin, pénzügyi központja Frankfurt am Main, míg legnagyobb összefüggő városrégiója a Ruhr-vidék. További nagyvárosai között van Hamburg, München, Köln, Stuttgart, Düsseldorf és Lipcse is.

Az ország területe már a klasszikus antikvitás korától különféle germán törzsek által lakott volt. A 10. századtól kezdve a német területek a Szent Német-római Birodalom központi részét képezték. A 16. században innen indult a protestáns reformáció a római katolikus egyházzal szemben. A Szent Római Birodalom 1806-os feloszlatását és a napóleoni háborúkat követően 1815-ben megalakult a Német Szövetség, ami végül 1871-ben Németország egyesítéséhez és a Német Császárság megalakulásához vezetett. Az első világháború és az 1918–19-es németországi forradalmat követően megalakult a Weimari köztársaság. Adolf Hitler és a náci rezsim 1933-as hatalomra jutását követően alakult meg a Harmadik Birodalom, ami végül a második világháború kirobbanásához és a holokauszthoz vezetett. A második világháború után Németország szövetséges megszállásának időszaka jött, melynek végeztével két új német nemzetállam született, a nyugati Németországi Szövetségi Köztársaság (NSZK) és a keleti Német Demokratikus Köztársaság (NDK). Előbbi, az NSZK alapítója volt az Európai Gazdasági Közösségnek, míg az NDK a keleti blokk és Varsói Szerződés állama volt. A kommunizmus bukását és a rendszerváltást követően 1990. október 3-án végül megtörtént az ország újraegyesítése.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
EUR Euró (Euro) € 2
ISO Nyelv
DE Német nyelv (German language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Ausztria 
  •  Belgium 
  •  Csehország 
  •  Dánia 
  •  Franciaország 
  •  Hollandia 
  •  Lengyelország 
  •  Luxemburg 
  •  Svájc 
Nyelv