Térkép - Melilla

Melilla
Melilla városa különleges spanyol kormányzati terület Észak-Afrikában, a Földközi-tenger partján, Marokkó tengerpartján. Egyedül a spanyol nyelv a hivatalos de elterjedten beszélik a berber nyelvekhez tartozó riffet.

A települést a föníciaiak alapították Rusadir néven, melynek jelentése „magas fok”. Később a Mauretania Tingitana nevű római provincia része lett. A középkorban Mlila berber város állt itt. 1497-ben a spanyolok ellenállás nélkül elfoglalták, majd 1563, 1687, 1694, 1774 és 1893 években tettek sikertelen kísérletet a marokkóiak az elfoglalására. A spanyol terület mostani határait több egyezmény is alakította az 1859, 1860, 1861 és 1894 években. 1921-ben Abd el-Krim vezetése alatt a berberek súlyos vereséget mértek a spanyolokra. A Spanyol Protektorátusnak végül 1926-ban sikerült a területet újra ellenőrzése alá vonni. Franco tábornok puccsát támogatta a város 1936-ban, és szimpátiáját jelzi, hogy egészen 2021. február 23-ig állt szobra. 2007. november 15-én 80 év után a spanyol uralkodó meglátogatta Malillát, amit a helyiek rendkívül lelkesen fogadtak, míg a marokkói kormány nemtetszését nyilvánította ki. 1995. március 14-ig Andalúzia Málaga tartományához tartozott, azóta autonóm városi rangot élvez.

 
Térkép - Melilla
Térkép
Google LLC - Térkép - Melilla
Google LLC
Google Föld - Térkép - Melilla
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Melilla
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Melilla
OpenStreetMap
Térkép - Melilla - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Melilla - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Melilla - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Melilla - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Melilla - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Melilla - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Melilla - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Melilla - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Melilla - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Melilla - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Spanyolország
Spanyolország zászlaja
Spanyolország, hivatalos nevén Spanyol Királyság (spanyolul és galiciai nyelven Reino de España, katalánul Regne d’Espanya, baszk nyelven Espainiako Erresuma) független állam Dél-Európában, illetve Észak- és Nyugat-Afrikában (a hozzá tartozó Ceuta és Melilla autonóm városokkal, valamint a Kanári-szigetekkel). A spanyol szárazföldet délről és keletről a Földközi-tenger (amelyben az országhoz tartozó Baleár-szigetek fekszenek), északról a Vizcayai-öböl és nyugatról az Atlanti-óceán határolja. A szárazföldön Portugáliával, Franciaországgal, Andorrával és Gibraltárral határos. Spanyolország a legnagyobb a három független államból, amelyek az Ibériai-félszigeten fekszenek. Fővárosa és egyben legnépesebb városa Madrid.

A modern Spanyolország mai területén több nép is letelepedett, mint például a kelták, az ibérek, a rómaiak, a vizigótok és a mórok. A középkorban, több mint öt évszázadig, nagy területek voltak iszlám uralom alatt, melyeknek egy töredéke 1492-ig állt fenn, amikor az Aragónia és Kasztília keresztény királyságai 770 év után elfoglalták az utolsó ibériai muszlim államot, a Granadai Emírséget. Ugyanabban az évben, Kolumbusz Kristóf elérte az Újvilágot, amivel megalakította a világuraló Spanyol Birodalmat. Spanyolország vált Európa legerősebb államává, de a háborúk és más belső gondok lesüllyesztették az országot. A 20. század közepén Francisco Franco alakított ki diktatúrát Spanyolországban, és demokratikus állam csak 1978-ban alakult ki. Az ország 1986-ban belépett az Európai Unióba, ezután Spanyolország gazdasági és kulturális reneszánszát élte egészen a 2008-ban kirobbant gazdasági világválságig, ekkor ugyanis gazdasága súlyos válságba került.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
EUR Euró (Euro) € 2
ISO Nyelv
EU Baszk nyelv (Basque language)
GL Galiciai nyelv (Galician language)
CA Katalán nyelv (Catalan language)
OC Okcitán nyelv (Occitan language)
ES Spanyol nyelv (Spanish language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Marokkó 
  •  Andorra 
  •  Franciaország 
  •  Gibraltár 
  •  Portugália 
Administrative Subdivision
Ország, State, Region,...