Térkép - National Gallery (London) (National Gallery)

National Gallery (National Gallery)
A brit Nemzeti Képtárat 1824-ben nyitották meg a köznek, gyűjteménye rohamosan gyarapodott, ma már több mint 2300 képet számlál. Klasszicista stílusú palotáját 1836–1838 között építették fel London szívében, a Trafalgar tér északi oldalán. Képeinek értéke vetekszik a párizsi Louvre, a madridi Museo del Prado és a szentpétervári Ermitázs gyűjteményével, bár ez utóbbiak mind királyi, illetve cári gyűjteményekből alakultak. A képanyagot a Tate Galériákkal és a Nemzeti Arcképtárral megosztva gyűjti, a Nemzeti Képtár gyűjtőköre időben a 13. századtól 1900-ig tart.

Az angol Nemzeti Képtárnak, a National Gallerynek a megalapítását az angol parlamentben John Wilkes (1725. október 17. – 1797. december 26.) radikális képviselő szorgalmazta 1777-ben. Az ő barátja volt a korszak neves festője, Joshua Reynolds. Reynolds ekkor már 1768 óta a Királyi Művészeti Akadémia elnöke volt. Wilkes és Reynolds úgy gondolta, hogy a sok magángyűjtemény és magánképtár mellett legyen a köznek is egy képtára. A parlament habozott elfogadni Wilkes javaslatát, emiatt az 1745-ben elhunyt Robert Walpole miniszterelnök értékes gyűjteményét sem vásárolták meg. Helyettük Nagy Katalin orosz cárnő vette meg, s így Walpole gyűjteménye ma az Ermitázsban látható.

Majdnem ötven év telt el, míg egy gazdag, jó ízléssel megáldott műgyűjtő és mecénás, Sir George Howland Beaumont, Bt (1753. november 6. – 1827. február 7.) 1823-ban felajánlotta saját gyűjteményét a Nemzeti Képtár megalapítása céljából, azzal a feltétellel, hogy megfelelő körülmények között állítják ki és gondoskodnak az állagmegőrzéséről. Ekkor már hajlottak a honatyák arra, hogy létrehozzák a Nemzeti Képtárat, sőt egy gazdag kereskedő, John Julius Angerstein (1732. – 1823. január 22.) híres gyűjteményének megvásárlására megszavazott a parlament 57 ezer fontot. Amíg a parlamentben szervezték a honatyák hajlandóságát a vételár megszavazására, addig Thomas Lawrence festő, Julius Angerstein korábbi pártfogoltja nyílt levélben kérte a családot, hogy ne adják el a gyűjteményt külföldre. 1824 májusában már be is mutatták a nemzeti gyűjteményt a volt Angerstein-házban, a Pall Mallen, ez a ház lett aztán egy évtizeden át a Nemzeti Képtár otthona.

 
Térkép - National Gallery (National Gallery)
Ország - Egyesült Királyság
Az Egyesült Királyság zászlaja
Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (angolul United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland) – egyszerűen csak Egyesült Királyság (UK) vagy (pontatlanul) Nagy-Britannia (GB) – nyugat-európai szigetország, mely a Brit-sziget teljes területét és az Ír-sziget északkeleti részét, valamint több kisebb szigetet foglal magába. Szárazföldi határa csak Észak-Írországnak van, Írországgal, ettől eltekintve az országot az Atlanti-óceán, az Északi-tenger, a La Manche és az Ír-tenger határolja. A legnagyobb szigetet, a Brit-szigetet a Csatorna-alagút köti össze Franciaországgal. 2020. január 31. óta hivatalosan nem tagja az Európai Uniónak.

Az Egyesült Királyság egységállam (unitárius állam), melynek négy országrésze Anglia, Észak-Írország, Skócia és Wales. Parlamentáris monarchia, államfője a több, mint 70 évig uralkodó II. Erzsébet brit királynő fia, III. Károly brit király. A parlament Londonban, az ország fővárosában van, de jogainak egy részét átruházta a három nemzeti fővárosban működő parlamentre, melyek Belfastban (Észak-Írország), Cardiffban (Wales) és Edinburgh-ban (Skócia) működnek. A Csatorna-szigetek és Man szigete brit koronafüggőség, az országnak nem részei, de azzal föderatív módon összekapcsolódnak. Az Egyesült Királyságnak tizennégy tengerentúli területe van, mind az egykori Brit Birodalom, a valaha volt legnagyobb birodalom maradványa, mely legnagyobb kiterjedésének idején, 1922-ben, a szárazföldi területek mintegy negyedét uralta. A brit befolyás a birodalom megszűnése után is felfedezhető a nyelvben, a kultúrában, és számos országban a jogrendszerben is. III. Károly a Nemzetközösség feje, és államfője a Nemzetközösségi királyság tagállamainak.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
GBP Font sterling (Pound sterling) £ 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
GD Gael nyelvek (Gaelic language)
CY Walesi nyelv (Welsh language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Ír-sziget