Térkép - San Ġwann (Saint John)

San Ġwann (Saint John)
San Ġwann, korábbi máltai nevén Msieraħ Málta hetedik legnépesebb helyi tanácsa Vallettától nyugatra. Lakossága 12 630 fő. Nevezték Tal-Għargħarnak is, a területen gyakori boróka máltai nevén. Hivatalos iratokban időnként előfordult az angol St. John vagy az olasz San Giovanni néven is.

A település határában (Sant Andrija) keréknyomok (cart ruts) találhatók, ami az emberek korai letelepedésére utal a területen. A Wied Għomor völgyben néhány megalitikus kőoszlop is található. Róma uralmára néhány sír maradványa emlékeztet, valamint egy őrtorony romjai Ta' Ċiedánál. A tornyot az arabok temetkezésre használták. A középkorban két falu állt itt, Raħal Tigan (a Wied Għollieq közelében) és Raħal Ġer (Tal-Għargħar és Naxxar között). A 14. században egy kápolna is épült, ám az a 16. századra romba dőlt. Ezután több új kápolnát építettek, köztük a San Ġwann tal-Għargħart, amelyről a település mai nevét kapta. Magas fekvése miatt a francia megszállók elleni felkelés idején az egyik máltai parancsnok, Vincenzo Borġ és 568 helyi, birkirkarai és mostai felkelő hadiszállása volt. A nyugalmas 19. és 20. században a település növekedett. A második világháború után a britek nyolc földalatti malmot építtettek az országban, egyet San Ġwannban. A kapucinusok érkezésük után új templom építésébe fogtak. A település Birkirkara külterülete volt, míg 1965-ben önálló egyházközség nem lett. 1994 óta Málta egyik helyi tanácsa.

 
Térkép - San Ġwann (Saint John)
Térkép
Google Föld - Térkép - San Ġwann
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - San Ġwann
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - San Ġwann
OpenStreetMap
Térkép - San Ġwann - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - San Ġwann - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - San Ġwann - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - San Ġwann - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - San Ġwann - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - San Ġwann - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - San Ġwann - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - San Ġwann - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - San Ġwann - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - San Ġwann - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Málta
Málta zászlaja
Málta (hivatalos nevén Máltai Köztársaság; ) szigetország, törpeállam Dél-Európában. A Földközi-tenger középső részén, stratégiai pozícióban elhelyezkedő szigetek fölötti uralomért az évszázadok során sok nagyhatalom harcolt. Málta az Európai Unió tagállama. A világ kilencedik, és Európa ötödik legkisebb nemzetközileg elismert független országa, az EU legkisebb tagállama.

A sűrűn lakott Málta gazdasága erősen függ a turizmustól, és az ország mediterrán célpontként hirdeti magát, Európa többi részéhez képest melegebb és naposabb éghajlatával, valamint építészeti és történelmi emlékeivel, köztük három UNESCO világörökségi helyszínnel.
Térkép - Málta1000px-Malta_location_map.svg.png
1000px-Malta_locatio...
1000x930
freemapviewer.org
Térkép - MáltaSatelite_image_of_Malta.jpg
Satelite_image_of_Ma...
2760x2124
freemapviewer.org
Térkép - MáltaMalta_Regions_map.png
Malta_Regions_map.pn...
3128x2450
freemapviewer.org
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
EUR Euró (Euro) € 2
ISO Nyelv
EN Angol nyelv (English language)
MT Máltai nyelv (Maltese language)
Neighbourhood - Ország  
Administrative Subdivision
Város, Falu,...