Nyelv - Ruandai nyelv

Nyelv  >  Ruandai nyelv

Ruandai nyelv

A ruandai nyelv, vagy Ugandában még fumbira nyelvként is ismert (ruandaiul: Ikinyarwanda) egy nyelv Afrikában, és a ruanda-rundi nyelvek egyik dialektuskontinuuma, ami a niger-kongói nyelvcsaládba tartozik. Beszélik Ruandában, ami az angol és a francia mellett hivatalos, ezen kívül még Ugandában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban használják. Legközelebbi rokona a kirundi nyelv, ami szintén dialektuskontinuuma a ruanda-rundi nyelveknek.

Ország

Ruanda

Ruanda Magyarországnál három és félszer kisebb ország Afrika középső részén, az Egyenlítőtől délre. Fővárosa Kigali.

Neve bantu népnevet őriz. Az egykori német gyarmat 1920 és 1962 között – Népszövetségi, majd ENSZ gyámsági területként – belga fennhatóság alá tartozott Burundival együtt, Ruanda-Urundi néven. Függetlenségét 1962-ben kiáltotta ki. Az európai gyarmatosítás hatására azonban az addig stabil társadalmi rendszer felborult, és ennek következményeként a főleg földművelésből élő hutuk és az állattenyésztő vagy értelmiségi tuszik között viszály keletkezett. Az ellentét 1994-ben népirtásig fajult, ami több százezer ember halálával zárult.

Nyelv

Kinyarwanda (English)  Lingua kinyarwanda (Italiano)  Kinyarwanda (Nederlands)  Kinyarwanda (Français)  Kinyarwanda (Deutsch)  Língua quiniaruanda (Português)  Руанда (Русский)  Kiñaruanda (Español)  Język rwanda (Polski)  卢旺达语 (中文)  Rwanda (Svenska)  ルワンダ語 (日本語)  Руандійська мова (Українська)  Руанда (Български)  키냐르완다어 (한국어)  Ruandan kieli (Suomi)  Bahasa Kinyarwanda (Bahasa Indonesia)  Kinjaruanda (Lietuvių)  Kinyarwanda (Dansk)  Rwandština (Česky)  Ruandaca (Türkçe)  Ruanda keel (Eesti)  Ruandai nyelv (Magyar)  Rwanda jezik (Hrvatski)  Kiņaruanda (Latviešu)  Tiếng Rwanda (Tiếng Việt) 
 mapnall@gmail.com