Fehéroroszország zászlaja
Belarusz Köztársaság (más néven Fehéroroszország) zászlaja a fehér, zöld és piros színekből tevődik össze. Az nemzeti lobogó bal oldalán egy függőleges sávban az ország népművészetére és kultúrájára utaló minta látható. A mintázatot fehér alapra pirossal készítették el, és a zászló hosszának egy kilenced részét foglalja el. A nemzeti motívumok mellett két sáv húzódik. A felső a lobogó kétharmad részét foglalja el és piros színű, míg az alsó zöld színű. A ma használatban lévő lobogót 1995. június 7-én vették fel hivatalosan a nemzeti jelképek közé, miután egy vitatható lefolyású népszavazás így döntött.
Miután 1919. január 1-jén kikiáltották a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaságot, a szovjet zászlóhoz hasonlóan vörös lett az alapszíne, rajta pedig cirill betűkkel kiírva, hogy ССРБ (azaz Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság).
A második zászló ugyanígy nézett ki (melyet 1937-ben vezettek be), csak egy sarlót és egy kalapácsot illesztettek rá, mert ez a munkásság és a parasztság szövetségét szimbolizálja (ez a szimbólum szintén rajta volt a szovjet zászlóhoz).
A ma használatban lévő lobogó tulajdonképpen már több mint 50 éve jelképezi Fehéroroszországot. A zászló elődjét 1951. december 25-én adoptálták először hivatalosan az ország lobogójának, bár akkor Fehéroroszország a Szovjetunió tagköztársasága volt, ezért a lobogón helyet kapott a sarló és a kalapács is. Ezeket eltávolították a régi zászlóról, és a függetlenség után négy évvel ismét hivatalossá válhatott a Belarusz SzSzK lobogója. A zászlóban a piros szín a belarusz történelmet idézi fel, hiszen már 1410-ben, a grünwaldi csata idején is ezalatt a szín alatt vonultak harcba a fehérorosz katonák. A vörös zászló vezette azokat a harcosokat is, akik a II. világháború alatt kiűzték országukból a német erőket. A zöld az ország fényes jövőjét szimbolizálja, és utal az ország széles erdőségeire is.
Mégis a lobogó legérdekesebb része kétségtelenül az a népi hímzés, amit a zászló bal oldalán láthatunk. Először a szovjet befolyásoltságú állam lobogójára került fel. A mintát 1917-ben készítette Matrena Markevics, népművész, aki az ország növényeit és virágait akarta megjeleníteni művén. Ezeket a motívumokat hímzik bele a hagyományos rusnyikokba is, amelyek a szláv népek többségénél hagyományos terítőkként funkcionálnak. A rusnyikokat ünnepeken, vendégségben használják és általában a kenyér vagy más ennivaló letakarásához szükséges. Mivel ez a minta megjelenik a belarusz családok mindennapjaiban, keresztelőkön, esküvőkön, temetéseken, ünnepnapokon, ezért a belarusz társadalom kultúráját szimbólumaként jelent meg a nemzeti lobogón. Azonban az államban a közelmúltban és talán még most is nemcsak ez az egy zászló van jelen a köztudatban. Amikor a fehéroroszok a többi balti állammal együtt először vívták ki függetlenségüket Oroszországtól, a belarusz parlament 1918 márciusában hivatalosan elfogadta nemzeti lobogójának a nemzet ősi gyökereit szimbolizáló fehér-piros-fehér zászlót. A fehéroroszok történelmi címerén ugyanis egy fehér lovas vitéz látható piros háttérrel. Az a címer egyébként hasonlít a mai litván címerhez, de ez nem meglepő, hiszen a két népnek közös történelmi gyökerei vannak.
Ezt a zászlót egyesek szerint azért készítették el, hogy a Fehér Rusz megkülönböztesse országát a moszkvai és a kijevi ruszok uradalmától. Egy népszerű legenda szerint a fehér-piros-fehér lobogó a grünwaldi csata idején keletkezett, amikor a litvánokkal és lengyelekkel együtt a fehéroroszok is a Német Lovagrend ellen vonultak. A hagyomány szerint az egyik sebesült belarusz lovag letépte vértől átázott kötését, és azt a győzelem jelképeként a magasba emelte. A fehér anyagon nyomot hagyott vér lett a fehéroroszok nemzeti jelképe.
Ennek a zászlónak a különböző variációi voltak érvényben egészen 1925-ig, amikor Belorusszia a Szovjetunió részévé vált. Évekkel később, 1991-ben, amikor Fehéroroszország ismét visszanyerte függetlenségét, a nemzetgyűlés úgy döntött, hogy a régi hagyományos zászlót emelik hivatalos rangra. Amikor a minszki kormányzat éles váltással ismét a kommunista irányítási elvekkel kezdett szimpatizálni, már terhes volt a szabad eszméket sugárzó jelképek sora. Ezért 1995-ben Alekszandr Lukasenko elnök népszavazást írt ki, amelyen a belaruszoknak a zászló kérdése mellett dönteniük kellett arról is, hogy a címer megváltozzon-e, illetve hogy újra egységesen kezeljék-e a belarusz és az orosz gazdaságot. A referendum eredménye alapján a fehéroroszok mindenre rábólintottak, bár nemzetközi megfigyelők szerint a szavazást korántsem lehetett demokratikusnak nevezni.
1995 óta a fehér-piros-fehér lobogó az ellenzékiek jelképe lett. A kormány kemény eszközökkel próbálja visszaszorítani a történelmi lobogó használatát, de mindig akadnak ellenzői Lukasenko politikájának.
Miután 1919. január 1-jén kikiáltották a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaságot, a szovjet zászlóhoz hasonlóan vörös lett az alapszíne, rajta pedig cirill betűkkel kiírva, hogy ССРБ (azaz Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság).
A második zászló ugyanígy nézett ki (melyet 1937-ben vezettek be), csak egy sarlót és egy kalapácsot illesztettek rá, mert ez a munkásság és a parasztság szövetségét szimbolizálja (ez a szimbólum szintén rajta volt a szovjet zászlóhoz).
A ma használatban lévő lobogó tulajdonképpen már több mint 50 éve jelképezi Fehéroroszországot. A zászló elődjét 1951. december 25-én adoptálták először hivatalosan az ország lobogójának, bár akkor Fehéroroszország a Szovjetunió tagköztársasága volt, ezért a lobogón helyet kapott a sarló és a kalapács is. Ezeket eltávolították a régi zászlóról, és a függetlenség után négy évvel ismét hivatalossá válhatott a Belarusz SzSzK lobogója. A zászlóban a piros szín a belarusz történelmet idézi fel, hiszen már 1410-ben, a grünwaldi csata idején is ezalatt a szín alatt vonultak harcba a fehérorosz katonák. A vörös zászló vezette azokat a harcosokat is, akik a II. világháború alatt kiűzték országukból a német erőket. A zöld az ország fényes jövőjét szimbolizálja, és utal az ország széles erdőségeire is.
Mégis a lobogó legérdekesebb része kétségtelenül az a népi hímzés, amit a zászló bal oldalán láthatunk. Először a szovjet befolyásoltságú állam lobogójára került fel. A mintát 1917-ben készítette Matrena Markevics, népművész, aki az ország növényeit és virágait akarta megjeleníteni művén. Ezeket a motívumokat hímzik bele a hagyományos rusnyikokba is, amelyek a szláv népek többségénél hagyományos terítőkként funkcionálnak. A rusnyikokat ünnepeken, vendégségben használják és általában a kenyér vagy más ennivaló letakarásához szükséges. Mivel ez a minta megjelenik a belarusz családok mindennapjaiban, keresztelőkön, esküvőkön, temetéseken, ünnepnapokon, ezért a belarusz társadalom kultúráját szimbólumaként jelent meg a nemzeti lobogón. Azonban az államban a közelmúltban és talán még most is nemcsak ez az egy zászló van jelen a köztudatban. Amikor a fehéroroszok a többi balti állammal együtt először vívták ki függetlenségüket Oroszországtól, a belarusz parlament 1918 márciusában hivatalosan elfogadta nemzeti lobogójának a nemzet ősi gyökereit szimbolizáló fehér-piros-fehér zászlót. A fehéroroszok történelmi címerén ugyanis egy fehér lovas vitéz látható piros háttérrel. Az a címer egyébként hasonlít a mai litván címerhez, de ez nem meglepő, hiszen a két népnek közös történelmi gyökerei vannak.
Ezt a zászlót egyesek szerint azért készítették el, hogy a Fehér Rusz megkülönböztesse országát a moszkvai és a kijevi ruszok uradalmától. Egy népszerű legenda szerint a fehér-piros-fehér lobogó a grünwaldi csata idején keletkezett, amikor a litvánokkal és lengyelekkel együtt a fehéroroszok is a Német Lovagrend ellen vonultak. A hagyomány szerint az egyik sebesült belarusz lovag letépte vértől átázott kötését, és azt a győzelem jelképeként a magasba emelte. A fehér anyagon nyomot hagyott vér lett a fehéroroszok nemzeti jelképe.
Ennek a zászlónak a különböző variációi voltak érvényben egészen 1925-ig, amikor Belorusszia a Szovjetunió részévé vált. Évekkel később, 1991-ben, amikor Fehéroroszország ismét visszanyerte függetlenségét, a nemzetgyűlés úgy döntött, hogy a régi hagyományos zászlót emelik hivatalos rangra. Amikor a minszki kormányzat éles váltással ismét a kommunista irányítási elvekkel kezdett szimpatizálni, már terhes volt a szabad eszméket sugárzó jelképek sora. Ezért 1995-ben Alekszandr Lukasenko elnök népszavazást írt ki, amelyen a belaruszoknak a zászló kérdése mellett dönteniük kellett arról is, hogy a címer megváltozzon-e, illetve hogy újra egységesen kezeljék-e a belarusz és az orosz gazdaságot. A referendum eredménye alapján a fehéroroszok mindenre rábólintottak, bár nemzetközi megfigyelők szerint a szavazást korántsem lehetett demokratikusnak nevezni.
1995 óta a fehér-piros-fehér lobogó az ellenzékiek jelképe lett. A kormány kemény eszközökkel próbálja visszaszorítani a történelmi lobogó használatát, de mindig akadnak ellenzői Lukasenko politikájának.
Ország - Fehéroroszország
Warning: getimagesize(/Image/Map/MP630336.gif): failed to open stream: No such file or directory in /home/mapnlee7/public_html/MAPNALL/article.php on line 532
 |
 |
1991-ig a Szovjetunió tagállama volt. A Szovjetunió felbomlása után elnyerte függetlenségét. 1994-ben az első és egyetlen szabad választáson Aljakszandr Lukasenka lett az ország elnöke, mely pozíciót azóta is betölti. Lukasenka Fehéroroszországban tekintélyelvű, diktatórikus rendszert épített ki. A választások nem szabadok és nem tisztességesek, a rendszer ellenfeleit elnyomják vagy bebörtönözik, a média pedig nem szabad. A 2020-as választást követően komoly tüntetéshullám kezdődött az országban, melynek során sokakat bebörtönöztek. Fehéroroszország az egyetlen európai ország, ahol hivatalosan alkalmazzák a halálbüntetést.