Új-zélandi dollár

A Cook-szigetek a Csendes-óceán déli részén, Amerikai Szamoa és Francia Polinézia között helyezkednek el, a szigetcsoport 13 lakott és 2 lakatlan szigetből áll. Nevét a felfedezőjéről, James Cookról kapta, aki 1773-ban partra szállt. 1888-ban brit védnökség alá került, 1901-ben a britek annektálták, és átengedték Új-Zéland fennhatósága alá. 1965-ben belső önkormányzatot kapott. 1974 óta Új-Zéland szabadon társult állama, a kül- és hadügyeket Új-Zéland intézi, egyébként önálló kormányzata van.

A Csendes-óceán déli részén, Amerikai Szamoa és Francia Polinézia között helyezkedik el a 13 lakott és 2 lakatlan szigetből álló, földrajzilag két részre elkülönülő, 2 millió négyzetkilométernyi tengerfelületen elterülő szigetcsoport. Az Északi-Cook-szigeteket lapos korallszigetek alkotják, míg a Déli-Cook-szigetek közt található Rarotonga vulkanikus eredetű. Legmagasabb pontja: Te Manga, 652 méter.

Niue egy szigetállam a Csendes-óceán déli részén. Nem rendelkezik teljes függetlenséggel, Új-Zéland társult állama, államfője III. Károly brit király.

Niue szigete 2400 kilométerre északkeletre fekszik Új-Zélandtól, a Tonga, Szamoa és a Cook-szigetek által alkotott háromszögben. Népessége túlnyomórészt polinéz.

A Tokelau-szigetek Új-Zélandhoz tartozó három polinéziai atoll sziget elnevezése. Fő jövedelme az idegenforgalomból származik.

A „Tokelau” polinéz szó, jelentése „északi szél”. 1946 óta nevezik így a szigetet, előtte „Union Islands”-ként és „Union Group”-ként hivatkoztak rá.

Új-Zéland (angolul: New Zealand) két nagyobb és számos kisebb szigetből álló ország a Csendes-óceán délnyugati részén. Formailag monarchia, államfője az Egyesült Királyság uralkodója. Földrajzilag a Föld legelszigeteltebb állama: még Ausztráliától is mintegy 1600–2000 km-re fekszik. A másik legközelebbi nagyobb szárazföld délen az Antarktisz. Északon Új-Kaledónia, a Fidzsi-szigetek és Tonga szigetek helyezkednek el viszonylag közel. Területe Magyarország területének majdnem háromszorosa. Mivel igen távol esik minden földrésztől, Új-Zéland a legutolsó nagyobb, emberi letelepedésre alkalmas terület, amit az ember általában – a maorik révén –, majd pedig az európai ember meghódított. A hosszú elszigeteltség miatt Új-Zélandon az állatok és a növények különleges biodiverzitása alakult ki, igen sok endemikus, csak itt élő fajjal. Ezek közül a legismertebbek a különleges madárfajok. Az ország geológiailag rendkívül aktív területen fekszik, az itt húzódó törésvonalak mentén gyakoriak a földrengések és a vulkanikus kitörések.

A polinéziai bevándorlók a 13. század környékén telepedtek le először a szigeten, létrehozva az egyedi maori kultúrát. 1642-ben Abel Janszoon Tasman holland felfedező lett az első európai, aki megpillantotta a szigetet. Hosszú szünet után 1769-ben James Cook brit felfedező hajózott erre, és ő térképezte fel a szigetek fő körvonalait. Ezután európai bálnavadász, fókavadász és kereskedőhajók jártak erre. Elterjesztették a szigeteken a burgonyát és a puskákat, ezek az új ismeretek átalakították a maori társadalmat, súlyosbították a törzsi háborúkat a 19. század elején. 1840-ben a britek és a maorik aláírták a waitangi szerződést, amelynek következményeként Új-Zéland brit gyarmattá vált. A bevándorlók számával együtt szaporodtak a konfliktusok is. A válságokat politikai reformok követték, amelyek során a nők itt kaptak először a világon szavazati jogot.